Rakétabecsapódás Lengyelországban

Két ember meghalt a Lengyelország területén becsapódott rakétatámadásban

Európa

Két ember meghalt Lengyelországban, amikor az ukrán határhoz közeli Przewodów városban rakéta csapódott egy gabonaszárítóba – közölte honlapján a Radio Zet.

Mint írták, a Lublintól délkeletre, az ukrán határtól néhány kilométerre fekvő településre két tévesen célzott rakéta csapódott be egy gabonasilóba. A rendőrség és a katonaság a helyszínen van – tájékoztatott a lengyel rádió a honlapján és a Twitteren.

Piotr Müller szóvivő a lengyel kormány nemzetbiztonsági és védelmi bizottsága rendkívüli tanácskozása után nyilatkozott a sajtónak. Megerősítette: kedden a kelet-lengyelországi Hrubieszów járásban két lengyel állampolgár halálát okozó robbanás történt, a helyszínen az illetékes hatóságok továbbra is vizsgálódnak.

Müller a sajtóértekezleten közölte: a kialakult helyzet kapcsán Lengyelország növeli egyes katonai alakulatok és más lengyelországi rendvédelmi erők készültségét. Bejelentette: Varsó megfontolja, “fennállnak-e a feltételei annak, hogy kezdeményezzék a NATO alapszerződése 4., a szövetségesek közötti konzultációkról szóló cikkely szerinti eljárást”. Az eljárás az egyik tagállamot érő fenyegetés esetén indítható el.

A sajtóértekezleten szintén felszólaló Jacek Siewiera, a lengyel államfői hivatal kötelékében működő Nemzetbiztonsági Iroda (BBN) főnöke közölte: Andrzej Duda elnök a NATO főtitkárával, Jens Stoltengberggel beszélt telefonon és intenzív kapcsolatban vannak a szövetséges országokkal.

Később Jakub Kumoch, az államfő külpolitikai irodájának vezetője közölte: Joe Biden amerikai elnökkel is egyeztet Duda. Kedd este rendkívüli ülést tart még a lengyel kormány, szerdára pedig Duda összehívta az ellenzéki frakcióelnökök részvételével is megtartandó nemzetbiztonsági tanács ülését.

USA

A Pentagon egyelőre nem tudja megerősíteni azokat az értesüléseket, miszerint orosz rakéták csapódtak volna be lengyel területen az ukrán határ közelében.

“Ismertek előttünk azok a sajtóértesülések, amelyek szerint két orosz rakéta talált el egy térséget Lengyelországban, az ukrán határ közelében. Elmondhatom, hogy egyelőre nincsenek olyan információink, amelyek alátámasztanák ezeket az értesüléseket, így tovább figyeljük a fejleményeket” – jelentette ki kedden Patrick Ryder dandártábornok, a Pentagon szóvivője sajtótájékoztatóján.

Európai Unió

Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke megdöbbentőnek nevezte azt azokat a lengyel médiajelentéseket, amelyek szerint orosz rakéták csapódtak be lengyel területen és ez emberéletet követelt.

“Megdöbbentett a hír, amely szerint egy rakéta vagy más lőszer embereket ölt meg lengyel területen” – fogalmazott Charles Michel. Az Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak és hangsúlyozta: “Lengyelország mellett állunk”. Közölte továbbá, kapcsolatban van a lengyel hatóságokkal, az Európai Tanács tagjaival és más szövetségesekkel.

Alexanderr De Croo belga miniszterelnök azt írta, Belgium határozottan elítéli a lengyel területen történt incidenst és legmélyebb részvétét fejezi ki az áldozatok családjának és Lengyelország népének. Belgium Lengyelország mellett áll – húzta alá.

“Mindannyian annak a NATO-családnak a részei vagyunk, amely minden eddiginél egységesebb és felkészültebb mindannyiunk védelmére” – tette hozzá a belga kormányfő. Mark Rutte holland miniszterelnök Twitter-üzenetében súlyosnak nevezte a halálos áldozatokat követelő rakéták okozta robbanásokról érkezett híreket. Közölte: kormánya szoros kapcsolatban áll Lengyelországgal és a többi NATO-szövetségessel.

“Most fontos a történtek pontos megállapítása. Nagyon szorosan figyelemmel kísérjük a helyzetet” – tette hozzá a holland kormányfő. Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét a közösségimédia-felületre feltöltött üzenete szerint aggodalommal töltik el a lengyelországi robbanásról szóló hírek. Közölte: szoros figyelemmel kíséri a helyzetet. Majd hozzátette: “kapcsolatban állunk a lengyel hatóságokkal, a partnereinkkel és szövetségeseinkkel”.

Oroszország

Provokációnak minősülnek azok a lengyel médiajelentések, valamint a lengyel hivatalos nyilatkozatok, amelyek szerint orosz rakéták csapódtak volna be lengyel területen, ezek célja eszkalálni a konfliktust – közölte kedd este az orosz védelmi minisztérium.

“A lengyel média és tisztviselők nyilatkozatai a Przewodów község közelében állítólagosan becsapódott orosz rakétákról szándékos provokáció a helyzet eszkalálása érdekében. Az ukrán-lengyel államhatár közelében egyetlen célpontra sem mértek csapást orosz fegyverek” – hangzott a tárca közleménye.

A védelmi minisztérium szerint a roncsoknak, amelyeket a lengyel médiában bemutattak, semmi közük az orosz fegyverekhez.