A Bizottság azt javasolja, hogy az „uniós dimenziójú bűncselekmények” a gyűlöletbeszédre és a gyűlölet-bűncselekményre is terjedjenek ki

Európa

Az Európai Bizottság a mai napon kezdeményezte, hogy a gyűlöletbeszéd és a gyűlölet-bűncselekmény is kerüljön fel az ún. uniós dimenziójú bűncselekmények listájára, ahogy azt Ursula von der Leyen elnök az Unió helyzetéről szóló 2020. évi beszédében bejelentette. A gyűlöletbeszéd és a gyűlölet-bűncselekmény Európa-szerte ugrásszerűen terjed, és napjainkra mindkét jelenség súlyos és aggasztó méreteket öltött – az online és az offline térben egyaránt. Ez az Unió egésze számára kihívást jelent, ami közös uniós fellépést tesz szükségessé. Jelenleg azonban nincs meg a jogalap ahhoz, hogy a gyűlöletbeszédet és a gyűlölet-bűncselekményt uniós szintű bűncselekménnyé lehessen nyilvánítani.

A Bizottság által ma előterjesztett kezdeményezés ismerteti azokat a bizonyítékokat, amelyek – az Európai Unió működéséről szóló szerződés 83. cikkének (1) bekezdésében meghatározott kritériumok fényében – indokolják a gyűlöletbeszéd és a gyűlölet-bűncselekmény felvételét az uniós dimenziójú bűncselekmények listájára. A kezdeményezés azoknak az uniós intézkedéseknek a részét képezi, amelyek a jogellenes gyűlöletbeszéd, az erőszakos szélsőséges ideológiák és az online terrorizmus elleni küzdelmet célozzák. Ezek közé tartozik többek között a jogellenes online gyűlöletbeszéd felszámolására vonatkozó uniós magatartási kódex, a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályjavaslat, az online terrorista tartalmak terjesztése elleni fellépésről szóló rendelet és az uniós internetfórum.

A teljes sajtóközlemény