Fogyasztóvédelem: Az uniós biztonsági riasztórendszer hatékonyan segít kivonni a forgalomból a veszélyes termékeket

Európa

Az Európai Bizottság a mai napon közzétette a biztonsági riasztórendszerről, a veszélyes fogyasztási cikkek uniós riasztási rendszeréről szóló éves jelentését. A rendszer segít kivonni a forgalomból a veszélyes, nem élelmiszer jellegű termékeket. A jelentés azt mutatja, hogy a hatóságok évről évre több intézkedést hoznak riasztást követően: ezek száma elérte az új rekordnak számító 5377-et, szemben a 2019-es 4477-tel. 2020-ban az összes riasztás 9%-a a Covid19-világjárvánnyal kapcsolatos termékekre, főként olyan maszkokra vonatkozóan érkezett, amelyek nem biztosítottak megfelelő védelmet használóik számára. A biztonsági riasztórendszeren keresztül bejelentett, a Covid19-cel kapcsolatos veszélyes termékekre egyéb példák a mérgező vegyi anyagokat – például metanolt – tartalmazó fertőtlenítőszerek, amely a szervezetbe kerülve vaksághoz vagy akár halálhoz vezethetnek, vagy az UV-s fertőtlenítők, amelyek a felhasználókat erős, bőrirritációt okozó sugárzásnak teszik ki.

Didier Reynders jogérvényesülési biztos a következőket nyilatkozta: „A biztonsági riasztórendszer válságbiztosnak bizonyult: a Covid19-világjárvány alatt oly módon segíti a fogyasztók védelmét, hogy fontos eszközként szolgál a veszélyes termékekre – például a nem biztonságos maszkokra vagy a mérgező fertőtlenítőszerekre – vonatkozó információk hatékony és gyors áramlása és forgalomból való kivonása szempontjából. A riasztórendszerhez hasonló védelmi eszközöknek köszönhetően a fogyasztók jogai még jobban érvényesülhetnek.”

A jelentés főbb megállapításai

A felügyeleti intézkedés központjában azok a Covid19-hez kapcsolódó termékek álltak, amelyek minden fogyasztó számára alapvető fontosságúvá váltak, így 2020-ban 161 riasztást adtak ki maszkokra, 3 riasztást bizonyos védőruházatokra, 13 riasztást kézfertőtlenítő szerekre és 18 riasztást olyan UV-lámpákra, amelyek sterilizáló funkciót hivatottak ellátni. A rendszerben köröztetett riasztások idén is érvényben maradnak.

2020-ban a biztonsági riasztórendszerben részt vevő 31 ország (az uniós tagállamok, valamint Norvégia, Izland és Liechtenstein az Egyesült Királyság) hatóságai 2253 esetben küldtek veszélyes termékre vonatkozó riasztást a rendszeren keresztül. A hatóságok a riasztások hatására 5377 nyomonkövetési intézkedést hoztak. Ez több mint 20%-os növekedést jelent a 2019. évi nyomonkövetési intézkedésekhez képest.

A jelentés szerint a játékok termékcsoportjára vonatkozó kategóriában tették a legtöbb bejelentést (az összes bejelentés 27%-a), majd a gépjárművek (21%), valamint az elektromos készülékek és berendezések (10%) kategóriája következett. Ez azt mutatja, hogy az EU-ban a piacfelügyelet különös figyelmet fordít a veszélyeztetett fogyasztói csoportot alkotó gyermekekre. Általában véve a leggyakrabban jelzett aggály a sérülést (törést vagy agyrázkódás) okozó termékekre vonatkozott (25%), ezt követte a termékek kémiai összetevőinek kockázata (18%) és a gyermekek fulladásának kockázata (12%).

A tavalyi évhez képest több online piactér kötelezte el magát az általuk értékesített termékek biztonságának javítása mellett. Tegnap két új aláíró csatlakozott a termékbiztonsági vállalásra vonatkozó kezdeményezéshez: a Joom és az Etsy. Ez azt jelenti, hogy ígéretet tesznek annak ellenőrzésére, hogy a weboldalukon nem árulnak olyan termékeket, amelyekre vonatkozóan bejelentés érkezett a biztonsági riasztórendszerben, és arra, hogy gyorsan intézkednek, ha a nemzeti hatóságok olyan veszélyes termékekről tesznek jelentést, amelyeket ki kell vonni a forgalomból.

A következő lépések

A Bizottság az Uniós Termékbiztonsági Díjjal tünteti ki azokat a vállalkozásokat, amelyek különleges erőfeszítéseket tesznek a fogyasztók védelme érdekében. Az idei pályázat keretében, amelyre tegnap óta lehet jelentkezni, a kifejezetten a veszélyeztetett fogyasztók védelmét célzó, valamint a termékbiztonságot elősegítő új technológiák alkalmazásával kapcsolatos kezdeményezések részesülnek elismerésben. A jelentkezési határidő április 30. Itt találhat további információkat.

Háttér-információk

A 2003 óta működő biztonsági riasztórendszer gyors információcserét tesz lehetővé az uniós tagállamok/EGT-országok, az Egyesült Királyság és az Európai Bizottság között a fogyasztók egészségére és biztonságára nézve kockázatot jelentő veszélyes, nem élelmiszer jellegű termékekre vonatkozóan. Ennek nyomán megfelelő nyomonkövetési intézkedéseket hozhatnak, és bizonyos termékek forgalmazását megtilthatják.

A jelentés közzétételével egyidejűleg a Bizottság elindította a biztonsági riasztórendszer teljes mértékben korszerűsített nyilvános honlapját, amely modern és felhasználóbarát felületének köszönhetően felgyorsítja és megkönnyíti a bejelentési folyamatot. Az oldalakat fokozatosan lefordítják valamennyi uniós nyelvre, izlandira és norvégra is. A vállalkozások a termékbiztonsági bejelentő modult (Business Gateway) is használhatják annak érdekében, hogy gyorsan és hatékonyan tudják tájékoztatni a nemzeti hatóságokat az általuk forgalomba hozott termékkel kapcsolatos biztonsági aggályaikról.

A fogyasztók védelmét szolgáló további fellépés a termékbiztonsági vállalás, amely konkrét önkéntes intézkedéseket határoz meg a piacterek számára annak érdekében, hogy a platformjaikról gyorsan eltávolítsák a nem biztonságos termékekre vonatkozó ajánlatokat. Eddig a következő tizenegy online piactér írta alá ezt az együttműködési megállapodást a tagállamokkal abból a célból, hogy eltávolítsa weboldaláról a veszélyes termékeket: a bol.com, az eMAG, a Wish.com, az AliExpress, az Amazon, az eBay, a Rakuten France, az Allegro, a Cdiscount, valamint tegnap az Etsy és a Joom.