A Hajdúböszörményben október elején negyedik alkalommal megrendezett Nemzetközi Antrozoológiai Konferencia előadói között volt Martincsák Kata muzeológus is, aki a boszorkányok alakváltozásának néprajzi vonatkozásait ismertette az érdeklődőkkel.
Az előadó bevezetőjében felsorolta azokat a külföldi és hazai szerzőket, akik hatására a témával behatóbban kezdett ismerkedni.
„Pócs Évának nagyon sok műve található a boszorkányok alakváltozásáról, illetve Klaniczay Gábor, aki a legátfogóbb kötetet írta a témáról, A boszorkányüldözés története címmel. A társadalmon keresztül mutatja be nemcsak a boszorkánypereket, hanem azt is, hogy kik voltak a boszorkányok, milyen áldozati szerepük volt, milyen társadalmi változások történtek, melyek hatására kialakult az, hogy a boszorkányokat meg kell ölni, vagy bűnösnek kell tekinteni…”
Majd rátért előadása központi témájára: az alakváltó boszorkányokra.
Pócs Éva meghatározására visszautalva elmondta, hogy természetfeletti lényeknek neveznek minden nem létező, de létezőnek hitt, akár láthatatlan, akár valamilyen megnyilvánulásokban érzékelhető, olykor látható, a hit szerint ember- vagy állatalakot öltő lényt – például kísértet, ördög, visszajáró halott, lidérc, boszorkány. Mindezeket elválasztva az úgynevezett természetfeletti erejű személyektől és állatoktól.
Sopron és Szeged mellett Debrecen volt az egyik központja a boszorkánypereknek.
Kristóf Ildikó művében – „Ördögi mesterséget nem cselekedtem: A boszorkányüldözés társadalmi és kulturális háttere a kora újkori Debrecenben és Bihar vármegyében” – rögzíti azt a prédikációleiratot, amely kiemeli a boszorkány alakváltozásait. A felhasznált források szerint Debrecenben 1720 és 1830 között – többek között – kutya, macska, tyúk, varjú és dongó képében is megjelent boszorkány.
Garabonciás és az ő sárkánya
A garabonciás a középkorban nemcsak Magyarországon, hanem számos más helyen ismert diákfigura, akinek jellemzői közé tartozik, hogy évekig jár iskolába – van, ahol hét, van, ahol 13 évig tanul. „Ezt követően kerékbe törik a diákokat, és aki túléli, az lehet a garabonciás: viharvarázsló, boszorkány vagy démon, akinek hatalma van a falu felett. Vihart zúdíthat valakinek a házára. Sokszor összefüggésbe hozták a viharkárt a garabonciással, illetve az ő sárkányon való repülésével. Ezenkívül maga a garabonciás is hordoz magán állatjegyeket – pl. szőrős, marhakörme van. Ez az állatias külső a megkülönböztető jegy, és ezekre hivatkozva küldik el, adják garabonciás diáknak a szülei.”
Boszorkány és az ő macskája
Ahogy a garabonciás, úgy a boszorkány is nyilvánvalóan a paraszti kultúrának egy alakja. Érthető, hogy összefüggés van a paraszti háztartásban lévő állatokkal. Elsősorban fekete macska vagy kutya, disznó, ritkábban ló alakjában jelenik meg, de előfordul varjú, bagoly vagy holló képében is. Minderre – tudtuk meg – azért van szükség, mert így rejtőzködik, vagy pedig így gyorsabban tud eljutni valahova, például a sok helyen rögzített szertartásra, az ún. boszorkányszombatra, a boszorkányok találkozójára.
Jeles napok
Az un. ’Jeles napok’ boszorkánysággal kapcsolatos összefügéseire is rávilágított a muzeológus. Mint megtudtuk, Róheim Géza neves szerző történeti és interetnikus összefüggésében vizsgálta a Szent György-napi szokásokat és hiedelmeket. Kutatásai szerint Kelet- és Nyugat-Európa folklórjában vízválasztó, hogy a tavaszi évkezdő szokások Szent György naphoz vagy május elsejéhez kötődnek-e. Németország keleti részén, a szláv nyelvterületen és Magyarországon ez a határnap Szent György napja. Az ókori Rómában Paliliát ünnepelték, mely pásztorünnep volt. E hagyomány továbbélese mutatható ki a hazai állattartás szokásaiban is. Az állatok Szent György-napi első kihajtásához számos hiedelem és szokás fűződött, mellyel az állatok egészségét, szaporaságát, tejhozamát igyekeztek biztosítani. Gonoszelhárító, termékenységvarázsló célzattal a marhákat láncon, fejszén, ekevason, tojáson, a gazdasszony kötényén stb. hajtották át. Nagy jelentőséget tulajdonítottak annak a vesszőnek, zöld ágnak is, amellyel az állatokat először hajtották ki a legelőre. Medvesalján a gazdák csipkegallyat vágtak, és az ólajtóba keresztbe fektetett gallyon át hajtották ki az állatokat, hogy a boszorkány meg ne rontsa őket.
Boszorkányok napjainkban
Előadása végén Martincsák Kata elmondta, hogy a közeljövőben a Néprajzi Múzeumban szervez egy több alkalmas beszélgetéssorozatot. A meghívottak között lesz Szécsi Noémi (Budapesten élő és alkotó fotográfus), aki maga is beépült egy ma is létező boszorkánykörbe, a Kelta–Wicca közösségbe, amelynek tagjai jellemzően nehézsorsú nők, akik rendszeresen találkoznak, támogatják egymást.
