Építészhallgatók terveit állítják ki a MODEM-ben

Építészhallgatók terveit állítják ki a MODEM-ben

Egyetem
Különleges kiállítás nyílt szeptember 26-án, csütörtökön a MODEM-ben, melyen a Debreceni Egyetem Műszaki Kar építész mesterszakos hallgatói mutatják be, melyik helyi épületben helyeznék el az egyetem képzeletbeli művészeti karát és ehhez miként alakítanák át a házakat.

A Debreceni Egyetem Műszaki Kar (DE MK) Építészmérnöki Tanszék oktatói tavaly ősszel kérték arra az MSc-s hallgatókat, hogy keressenek a városban olyan, lehetőleg használaton kívüli épületeket, ahol bizonyos külső és belső átalakítások után el lehetne helyezni a DE képzeletbeli művészeti karát. Az ötlet a debreceni MODEM – Modern és Kortárs Művészeti Központtól származott.

A javaslat megvalósításába tizenkét hallgató kapcsolódott be, akik végül összesen hat projekten dolgoztak. Közülük hárman konkrét építészeti tervekkel jelentkeztek – ismertette a hirek.unideb.hu-val a DE MK Építészmérnöki Tanszék vezetője.

A résztvevők komoly, alapos előzetes kutatómunkát folytattak. Voltak olyanok, akik megfelelő funkciókat a keleti városrészben, a Járműjavító területén véltek megtalálni, míg mások például a Piac utcai Steinfeld-ház erre a célra történő átalakításának lehetőségét vizsgálták – mondta Szentirmai Tamás.

Az elképzelések tervekké történő kidolgozása szaktanár irányításával, egyetemi kurzus keretében, klasszikus és digitális módszerek alkalmazásával zajlott.

A MODEM földszintjén, a Project Space elnevezésű térben szeptember 26-án, csütörtökön 18:30-kor nyíló és november 17-ig látogatható Intézményfikciók – Egy debreceni művészeti kar lehetőségei című tárlaton elsősorban az ezekből készült tablókat és animációkat mutatják be.

A kiállítás magas színvonalát, elismertségét jól mutatja, hogy hallgatóink munkái eddig többnyire a MODEM előterében kaptak helyet, most viszont a néhány hónapja nyílt kiállítótér lesz a miénk – fogalmazott Szentirmai Tamás tanszékvezető.