Professzorait díjazta a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara

Professzorait díjazta a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara

Egyetem

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Krompecher István, illetve Went István Emlékérem és Jutalomdíjat adományozott Paragh György és Csiba László egyetemi tanároknak.

A kedden átadott kitüntetésekkel a professzorok oktatói munkáját, illetve a kísérletes orvostudomány területén elért magas szintű tudományos eredményeiket ismerték el.

Krompecher István akadémikus emlékének ápolására és egyben az egyetemi oktató munkában több éven át nyújtott kiemelkedő teljesítmény legmagasabb elismerésére kétévente Krompecher István Emlékérem és Jutalomdíj adható. A kitüntetett személyéről – az Általános Orvostudományi Kar Tanulmányi Bizottságának javaslata alapján – a Kari Tanács dönt. Idén Paragh György egyetemi tanárnak ítélték oda a kitüntetést – tájékoztatott honlapján a Debreceni Egyetem.

Professzorait díjazta a Debreceni Egyetem

Paragh György 2003 és 2012 között az I.sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója, 2012-től 2018-ig pedig az egységes Belgyógyászati Intézet vezetője volt. A professzor pályája kezdete óta rendszeresen részt vesz a magyar és az angol nyelvű belgyógyászati oktatásban. A Belgyógyászati Klinikán problémaorientált oktatást végez, ami elősegíti a hallgatók gyakorlati készségének javítását.

A Went István Emlékérem és Jutalomdíj a neves professzor emlékének ápolására és egyben a kísérletes orvostudomány területén elért magas szintű tudományos eredmények elismerésére szintén kétévente adható. A kitüntetett kiválasztásánál figyelembe kell venni a jelölt tudományos teljesítményét. A díjazott személyéről – az Általános Orvostudományi Kar Tudományos és Innovációs Bizottságának javaslata alapján – a Kari Tanács dönt. A Went István Emlékérem és Jutalomdíjjal 2023-ban Csiba László egyetemi tanár több évtizedes tevékenységét ismerte el a kar.

Csiba László 1992 és 2017 között vezette a Debreceni Egyetem Neurológiai Klinikáját. Japánban szerzett tapasztalatai alapján létrehozta a stroke diagnosztikájában és a kutatásban kiemelkedő szerepet játszó debreceni neuroszonológiai laboratóriumot. Irányítása alatt a klinika a stroke-kutatás és -ellátás nemzetközileg is elismert központjává vált.

Debreceni hallgató az év Ifjúsági Sajtódíjasa