Debreceni Egyetem

Debreceni Egyetem: ezek a képzések voltak idén a legnépszerűbbek

Egyetem

Az orvosi és a gazdaságtudományi képzés volt a legnépszerűbb az idén a Debreceni Egyetemre (DE) jelentkezők körében – közölte Bartha Elek oktatási rektorhelyettes pénteken sajtótájékoztatón. Beszámolt arról is, hogy jelentkezők között javult a felvettek aránya.

Az idei felvételik eredményét ismertetve Bartha Elek kiemelte: a DE az ország egyik legnépszerűbb felsőfokú oktatási intézménye, vidéken őrzi az első helyét.

Első körben 6502 diákot vettek fel. A gólyák száma tízezer körül lehet, a határon túli képzésekkel, a jogorvoslatok és a pótfelvételik eredményével, továbbá az angol nyelvű képzésekkel. Bartha Elek közölte, jelenleg 14 karuk működik, 12 képzési területen. Kitért arra is, hogy javult a felvettek aránya, egyre felkészültebben érkeznek az egyetemre a diákok.

A legnépszerűbb karok, szakok közt első helyen az orvosi és egészségügyi képzés áll, ahová a legtöbb hallgatót vették fel. Ezt követi a gazdaságtudományi kar, de igen népszerű a jogászképzés, valamint az igazgatási, műszaki képzés is.

Az országos tendencia itt is érvényesül: a pedagóguspálya iránti érdeklődés megcsappant, erre a képzésre kevesen jelentkeztek – közölte az oktatási rektorhelyettes. A jogorvoslati lehetőségekről, pótfelvételi eljárásról Pósánné Rácz Annamária oktatási igazgató beszélt. Elmondta, a pótfelvételi után 300-400 hallgató kerülhet még be az egyetemre.

Összességében mintegy tízezer hallgató kezdheti meg tanulmányait idén a Debreceni Egyetemen – közölték a szakemberek.