Francia István

Gyászol a Klinikai Központ, a Debreceni Egyetem és az Orvostudományi Kar: elhunyt Francia István

Egyetem

Életének 75. évében elhunyt Francia István okleveles fizikus, tudományos főmunkatárs, a biológiai tudományok kandidátusa, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudomány Területén Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Francia Istvánt a Debreceni Egyetem, a Klinikai Központ és az Általános Orvostudományi Kar saját halottjának tekinti.
Francia István életútja Budapesten kezdődött 1948. március 12. napján.

1971-1973 között ösztöndíjasként a VIDEOTON Gyárban fejlesztő mérnöki tevékenységet látott el. 1973-ban a Debreceni Orvostudományi Egyetem Központi Kutató Laboratóriumában, 1974-1990 között pedig a Biofizika Intézetben oktatóként tevékenykedett. 1974-től a DOTE Gyógyszertani Intézetben Hernádi Ferenc professzor munkacsoportjában dolgozott. 1977-ben med. biol. egyetemi doktori fokozatot szerzett.

1989-től a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudomány Területén Dolgozók Szakszervezetének szakszervezeti bizottsági titkári, majd elnöki tisztségét töltötte be. Az 1989-ben megalakult Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetségének alapító tagja, ahol 1992-1993-ig, illetve 1997-2001-ig elnöki posztot töltött be. 2016-tól az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetségének felsőoktatási területért felelős alelnöke, majd 2019-től stratégiai alelnöke volt.

1994-2008 között a Magyar Országos Görkorcsolyázó Szövetség főtitkári, 2005-től pedig a Debreceni Medikus Sport Egyesület elnöki pozícióját töltötte be.

2011-ben a nemzeti erőforrás minisztere eredményes, példamutató oktató és tudományos munkáját, valamint kiemelkedő közéleti tevékenységét „Pro Sanitate” díjjal ismerte el.

2021 októberében vette át a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Arany díszoklevelét.

Francia István búcsúztatása 2022. május 13-án, pénteken 13 órakor lesz a Debreceni Köztemető 2-es számú ravatalozójában római katolikus szertartás szerint.

Részletes életút és megemlékezés az unideb.hu cikkében.