75 év 75 pillanat

Egyetem

Vegye elő érettségi öltönyét, vagy blúzát és ballagjon el újra Pallagról! Még középiskolás vagy? Akkor fotózz vagy szavalj, és ünnepelj a Balásházyval!

Különleges programokra invitálja a város és a megye diákságát, a szülőket, pedagógusokat és egykori tanulóit az idén 75 éves Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma. Február 27-én jubileumi bált rendeznek az egyetem Agrár Éttermében, melyre még hétfőig várják az érdeklődők jelentkezését. További részletekért kattintson ide.

– Ezen az estén egy másik évfordulót is ünneplünk majd, hiszen az iskola alapítványa ebben az évben lett 25 éves. A bál bevétele idén is jótékony célokat szolgál, az összegből a diákok tanulását és a tehetségek kibontakozását segítő eszközöket vásárolunk, illetve támogatjuk felkészülésüket, versenyeztetésüket – tájékoztatott Kovács Árpádné, az intézmény vezetője.

Az igazgatónő szerint ez az esemény kiváló alkalom lehet arra is, hogy a már végzett diákok találkozzanak egykori osztálytársaikkal, tanáraikkal. Csakúgy, mint az április 29-ei ballagási ünnepség, amely a jubileum miatt ugyancsak rendhagyó lesz.

– Idén szeretnénk lehetőséget biztosítani egykori tanulóinknak, hogy újra „végzős diákként” vegyenek részt a ballagási ceremónián. Március végéig várjuk a régi osztályaink jelentkezését – hívta fel a figyelmet az igazgatónő.

Az évforduló kapcsán a jelenlegi középiskolások sem maradnak ki a különleges programokból. Hajdú-Bihar megye valamennyi 14 és 18 év közötti tanulója részt vehet a 75 pillanat címmel meghirdetett fotópályázaton. A versenyre két képpel, négy kategóriában lehet nevezni március 29-ig. A 75 legjobb fotóból kiállítást rendeznek, a kategóriagyőztesek pedig értékes ajándékot kapnak. Bővebb információk a fotópályázatról.

Aki a fényképezőgéppel nem, de a szavakkal jól bánik, annak az iskola egykori diákjáról elnevezett Wass Albert vers-és prózamondó versenyt ajánlja Kovács Árpádné.

– A több éves hagyományra visszatekintő versenyünket március 1-jén rendezzük meg. A versenyzőknek egy általunk megküldött prózarészletet és egy XX. századi magyar vagy határon túli magyar szerző szabadon választott versét kell előadni. A verseny szünetében pedig megkoszorúzzuk Wass Albert emléktábláját az intézmény udvarán – tájékoztatott az igazgatónő.

Akit pedig a művészet helyett inkább a társadalom, a tudomány, vagy a természet érdekel, annak a Balásházy 6. Környezetvédelmi konferenciáján érdemes részt venni. Az április 14-i megmérettetésre a jubileum alkalmából idén először a város minden iskolájából várják a színvonalas előadásokat valamilyen környezetvédelmi problémáról március 20-ig.

Az évforduló kapcsán szervezett események záró momentuma az iskola évkönyvének megjelenése lesz, melyben a debreceni mezőgazdasági szakoktatás 75 évét foglalja össze a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma.