Sztárbox döntők

Sztárbox: nagy kiütéssel ért véget Árpa Attiláék és Molnár Áronék meccse is

Bulvár

December 10-én, vasárnap rendezték az RTL Sztárbox című műsorának utolsó összecsapásait, vagyis a döntőket. A három mérkőzés közül kettő nagyon gyorsan véget ért.

Először a hölgyek csaptak össze, Berki Mazsi és Dobos Evelin meccsén Berki Krisztián özvegye már az első percben több látványos kombinációval is megsorozta ellenfelét. A második menetben Berki folytatta a lavinaszerű támadást, Evelin testét sem kímélte, egy szabálytalanság miatt viszont figyelmeztetést kapott a bírótól. Továbbra is Mazsi irányított, és ha be is szedett egy-egy ütést, mindig egy újabb sorozattal válaszolt rá. Dobos azonban nem adta fel, a harmadik menetre, ahogy kommentátorok mondták, megérkezett a bunyóba, és főleg a menet végén megcsillantotta tudását. A negyedik menetre aztán láthatóan úgy jött ki, hogy tudta, meg kell fordítania a meccset, próbált kezdeményezni, és szépen megnyomta a hajrát. Végül azonban egyhangú pontozással Berki Mazsit hirdették ki győztesnek, így ő kaphatta meg a 2023-as Sztárbox bajnoki övét női könnyűsúlyban.

Brasch Bence és Árpa Attila mérkőzése tapogatózva indult, majd Árpa bevitt egy-két ütést, de Brasch Bence párszor keményen eltalálta, Árpa kisebb krízisbe került, és nagyon jól jött számára a szünet. A második menetet Brasch testütéssel kezdte, nem sokkal később pedig a fején is elcsípte Árpát, aki beesett a sarokba, és rá kellett számolni. Ekkor még folytatta a bunyót, de nem tudott már figyelni a védekezésre, egy újabb nagyobb pofon után a kötelek közé esett, és a bíró már nem engedte tovább folytatni a mérkőzést. Brasch Bence így három KO-val nyerte el nehézsúlyban a Sztárbox bajnoki címét.

Az előzetes várakozásokhoz képest egyoldalúbb küzdelmet hozott Rácz Jenő és Molnár Áron mérkőzése. Molnár már a meccs elején megfogta a séfet egy balhoroggal, majd amikor másodszor találta el óriási erővel ugyanígy, Rácz a padlóra került. Ekkor még fel tudott állni, kisvártatva azonban Molnár Áron a testére is bevitt egy jókora balost. A Kabát Pétert és Istenes Bencét korábban legyőző Jenő újra padlózott, majd a sarkából ugyangyanúgy repült az ő törölközője is, mint Frohner Fecóé és Józan Lacié az előző fordulókban.