Sztárbox Kabát Péter kiütése

Dráma a Sztárboxban: Kabát Pétert úgy kiütötték, hogy alig tért magához

Bulvár

Kabát Péter korábbi válogatott labdarúgó és Rácz Jenő sztárséf összecsapása hozta az RTL Sztárbox című műsorának legdurvább meccsét vasárnap.

Rácz Jenő azonnal lerohanta Kabát Pétert, aki nem győzött elszökellni az ütések elől, olykor pedig csak lefogni tudta a buldogként támadó séfet. „Kicsit le kell higgasztani őket” – mondta Kovács István az első menet derekán. A második menet elején Kabát bevitt két tiszta találatot, Rácz Jenő azonban nem hagyta magát, és úgy megsorozta jó barátját, hogy számolni kellett rá.

Ezután meglepetésre az exfocista vetette rá magát ellenfelére, vesztére, mert Rácz Jenő visszatámadt, és jobbal úgy állon csapta, hogy Kabát rongybabaként, kifacsart pozícióban hullott a padlóra. Kokó azonnal orvosért kiáltott, a nézőtérre dermedt csend telepedett, Kabát Peti párja, Róka Adrienne a ringben zokogott, és beletelt néhány percbe, míg a vesztes fél magához tért. Kisvártatva azonban szerencsére kiderült, hogy Kabát teljesen jól van, összeszedetten nyilatkozott Héder Barnának, és azt is megígérte, hogy a folytatásban mindvégig a helyszínen fog drukkolni Rácz Jenőnek.

A női mérkőzésen Janicsák Veca megosztott pontozással győzött Szabados Ági ellen, a férfi középsúlyban pedig Józan Laci nyert Kállay-Saunders András ellen, szintén pontozással.