Tóth Gabi

Tóth Gabi: “Sok támadást kapok, amiért merek önmagam lenni, merek szabadon szeretni”

Bulvár

Először állt közönség elé Tóth Gabi azóta, hogy kiderült, azért válik el Krausz Gábortól, mert beleszeretett a Fricska Táncegyüttes egyik tagjába.

Fellépésén ott volt az új szerelme, Papp Máté Bence is, akivel a közös munka során melegedtek össze Erdélyben. Az énekesnő és a Fricska szombat este Hevesen adott közös koncertet Szeretni jöttem címmel, Tóth Gabi szerint pedig épp ez az, amiért bántják őt most: mert mer szeretni.

A Blikk is részt vett a koncerten, a lap tudósítója úgy látta, mindenki nagyon várta az énekesnőt és közben arról beszélt, ami a közelmúltban történt vele, Krausz Gáborral és a “Fricskás fiúval”. Miután elkezdték a koncertet, Tóth Gabi az alábbi üzenetet fogalmazta meg a közönségének az Ez vagyok én című dala előtt:

Sok támadást kapok, amiért merek önmagam lenni, merek szabadon szeretni és felvállalni magam

– mondta Tóth Gabi, aki azt is elárulta, a közönsége szeretetéből merít erőt a mostani nehéz időszakában. A koncert után ő és Papp Máté Bence együtt távoztak a helyszínről.

Már be is költözött Tóth Gabiék szentendrei házába a Fricska Táncegyüttes tagja, Papp Máté Bence