Jákob Zoltán 110 milliós Ferrari

Jákob Zoltán szerint a szegény lányok kedvesebbek

Bulvár

A soron lévő Nagy Ő, Jákob Zoltán minden nőben meglátja a szépet, de azért elmondta, mi a zsánere.

A milliárdos üzletember a Borsnak árulta el, számára milyen külső jegyektől lesz valaki vonzó.

Én szeretem a hosszú hajat, a barna szemet a melegsége miatt. Ők bújósabb típusok, a kék szem pedig egy szőke hajjal nagyon jól néz ki. Emellett a nőies nők tetszenek

– árulta el Jákob Zoltán, aki úgy látja, a nőiedál megint elindult a vékony felé, ami szerinte egy határon túl már nem jó. A Nagy Ő azt is elmondta, volt már kapcsolata olyan nővel is, aki nem az ideálja volt, a belső értékei miatt szeretett bele. A lap arra is kíváncsi volt, mit gondol Jákob: a “szegény” vagy “gazdag” lányok a jobbak? Szerinte ez attól függ.

Ha egy nőt kell választanom, aki gazdag és beleszületett, akkor nagy rá az esély, hogy el van kényeztetve. Ha ő teremti meg magának – ami ritka, de van – akkor viszont a gazdag is jó. Egy szegény lány mindig olyan szerény, kedves és aranyos

– mondta Jákob, így jó eséllyel pályázhatnak nála azok a jelentkezők is, akik anyagilag nincsenek annyira eleresztve, mint ő. Az üzletember egyébként is kifejtette már korábban, számára nem gond, ha valaki a pénze miatt is szereti őt, teljesen érthetőnek tartja, ha egy nő olyan férfire vágyik, aki anyagilag stabil.