Nagy Alekosz

Kivonult a rendőrség Nagy Alekoszhoz

Bulvár

A ValóVilág 4. évadának egykori győztese szerint nyolc rendőr is járt a házuknál, amit kicsit soknak érez.

Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség Nagy Alekoszék otthonához vasárnap este. A celeb négy-öt perccel a történtek után jelentkezett be a Facebook-oldalán – vette észre a Bors.

Nyolcan voltak, ami kettő vagy három járőrautót jelent, azért, mert mi hangosan hallgatjuk a Királyt!

– mondta videójában Nagy Alekosz, akinek a szomszédai azért tettek bejelentést, mert túl hangosan hallgatták a Zámbó Jimmyről szóló sorozatot. Alekosz szerint ezzel nem is lett volna gond, lejjebb vették volna a hangerőt, de azt nagyon túlzónak tartja, hogy több járőrautó is kiment hozzájuk emiatt. Szerinte az is elég lett volna, ha egy szál rendőrt küldenek ki.

A többszörös visszaeső körött bűnözőt, a vértesi veszett vadat, a Lajcsit nem üldözték ennyien, mint minket, mert mi a Királyt hallgattjuk, a Jimmyt. Azért álljon már meg a menet!

– fakadt ki Alekosz, aki még azt is elmondta, hogy a szomszéd, aki rájuk hívta a rendőröket, korábban megdobálta az ablakukat is paradicsommal és tojással. Nagy Alekosz azt is megüzente a BRFK-nak videójában, hogy ne rájuk fókuszáljanak. Ha nem tudják, kire kellene, majd ő ajánl nekik embereket.