Fekete Vonat

A pénz miatt nem áll össze újra a Fekete Vonat

Bulvár

Rövid életű volt a Fekete Vonat visszatérése. Mindössze egy hatalmas bulit csináltak, ezt követően bejelentették, nincs tovább.

Múlt hétvégén adta első visszatérő koncertjét az együttes, de a hírek szerint az annyira veszteséges volt, hogy többé nem állnak össze újra. A Telex tudta meg, hogy pontosan mi történt. Durván 4-4 millió forint előleget vett fel hetekkel a Fekete Vonat január 7-i koncertje előtt Mohamed Fatima és Beat, az együttes két tagja. Ez az összeg végül jócskán meghaladta azt, ami honoráriumként járt volna nekik – írja a lap.

Pedig a szerződésük úgy szólt, hogy a profit 20 százalékára jogosultak az együttes tagjai, de elmaradtak a jegyárbevételek, így a rendezvény csak minimális nyereséget hozott, ami nem fedezte volna az előadók gázsiját.

Sajnos nem jött össze az a bevétel, amiről álmodtunk, a haszon jócskán elmaradt attól, amiben reménykedtünk. Így nem jött létre az a mértékű profit, ami lehetővé tette volna a jelentős és merőben szokatlan gázsielőlegek feletti összegek kifizetését

– nyilatkozta a lapnak Balassa János, a produkciót szervező InConcert Produkció ügyvezetője. Bár nagyon sokan voltak a koncerten, a 10 200 emberből mindössze 7200-an fizettek a koncertért, a többi jegy tiszteletjegy volt. Az előadók pedig az eladott jegyek után kaptak volna pénzt, de a nyereség-részesedés nem fedezte Fatima és Beat előlegét sem. Papíron így ez azt jelenti, még ők tartoznak, de Balassa János eltekint ettől, mert egyrészt ez a pénz már behajthatatlan, másrészt mert érdemesnek is tartja őket arra, hogy megkapják ezt a pénzt.

LL Junior egyébként nem kért előleget a koncertért, őt valóban csak az a pénz illetné meg, ami az eladásokból származó nyereség ráeső része lenne, de ő még erről is lemondott.

Nagyon-nagyon sajnálom, hogy idáig jutott ez az ügy. Mindannyian több eladott jegyben reménykedtünk. Ettől még fantasztikus, egyszeri és megismételhetetlen volt ez a koncert. Ugyan a bevétel elmaradt a vágyottól, de az elszámolást korrektnek tartom, el is fogadom, a rám eső gázsirészt pedig felajánlom a koncert fináléjában fellépő Cseppkő Gyermekotthoni Központnak

– nyilatkozta LL Junior a Telexnek.

Az énekes korábban elmondta, mennyire örül, hogy újra összeállt a csapat és nagyon büszke a koncertre is, mert szerinte bebizonyodott, hogy “a Fekete Vonat nem csak zene, hanem valódi társadalmi erő, ami összehozza az embereket nem, származás, vallás és korosztálytól függetlenül”.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

L.L.Junior (@l.l.junior) által megosztott bejegyzés