Majka

Majka: “Tény, hogy vannak a kormánynak olyan intézkedései, amikkel egyetértek, de…”

Bulvár

Letarolta a YouTube-ot Majka és Molnár Tomi dala, amiben ereszen lecsúszó kamukeresztényről és kiöregedett komcsiról rappel.

Az “Azt beszélik a városban” 3 nappal a feltöltése után már több mint 2,2 milliós megtekintésnél jár. A dal egyik szerzője, Majoros Péter Majka nyilatkozott a Blikknek és árulta el, hogy már több mint egy éve megírta a dalszöveget, a vadászkiállítás és az ereszen lecsúszós ügyek idején.

Hogy miért most jöttünk ki vele? Ennek két oka volt: egyrészt a választások előtt nem akartunk ilyen dalt kiadni, nehogy elfogultsággal vádoljanak bennünket egyik vagy másik oldal iránt. A másik ok, hogy még nem volt olyan állapotban a dal, hogy ki tudjuk adni

– mondta Majka, aki egyáltalán nem bánja, hogy nyíltan beleálltak a közéleti és politikai témákba a dallal.

Szembeköpném magam, ha öncenzúráznom kellene a dalaimat, a saját művészetemet. Ha azon gondolkodnék, miként írjak meg úgy egy dalt, hogy az tessen másoknak és ne tapintsak senkinek az elevenére, akkor nagy baj lenne

– véli a rapper, aki szerint pont ezért született ez a dal, hogy ilyesmin ne kelljen gondolkodni. Az sem érdekli, hogy sokan kritizálják őt, amiért odamondogat, miközben egy kormányközeli televízióban is dolgozik.

Tizenhét éve dolgozom a TV2-nél, soha nem érdekelt, hogy épp ki a tulajdonosa. Még életemben nem álltam be semmiféle politikai oldal mögé, így az ilyen véleményeket nem tudom értelmezni

– mondta Majka, aki szerint sokan dolgoznak ma Magyarországon olyan munkahelyen, aminek a tulajdonosi köre egyik vagy másik oldalhoz tartozik, de ez nem azt jelenti, hogy az illetőnek elkötelezettnek kellene lennie az adott politikai oldal felé.

Én soha nem népszerűsítettem egy pártot sem, és nem is fogok. Tény, hogy vannak a kormánynak olyan intézkedései, amikkel egyetértek, de bőven akadnak olyan ügyek is, például a világkiállítás és az ereszen lecsúszás, amelyek mélységesen felháborítanak, és nem tudok velük azonosulni. Nem vagyok sem kormánypárti, sem ellenzéki, egyszerűen egy ember vagyok, aki kritizál

– nyilatkozta Majka, aki úgy érzi, neki semmi köze ahhoz, ami a TV2 kapcsán zavarja az embereket. Tudta, hogy a dala népszerű lesz, mert a mai Magyarország közhangulatáról szól, ami sokaknak az elevenébe talál, hiszen az embreknek az ő szavaival élve már “eléggé tele van a tökük azzal, ami történik a világban”.

Majka ereszen lecsúszó kamukeresztényről és kiöregedett komcsiról rappel