Ambrus Attila pénzt gyűjt Berki Krisztián lányainak

Bulvár

Ambur Attila, ismertebb nevén a Viszkis Berki Krisztiánnal együtt írt egy könyvet, melynek bevételéből az ország rablója a celeb kislányait szeretné támogatni.

Évekkel ezelőtt Berki Krisztán és Ambrus Attila párosa nyerte az Ázsia Expressz első évadát, a páros az ott átélt kalandjaikról könyvet írt Rosszfiúk Ázsiában címmel. A könyv 2018-ban jelent meg, ezer-ezer példányt kapott belőle Berki és Ambrus is. Ahogy a Blikk írja, a Viszkis az évek alatt el is adta a saját köteteit, de Berki nem foglalkozott a könyvek értékesítésével.

Mindkettőnk példányait nekem kézbesítették, és Krisztián sosem jött értük, hiába mondtam neki többször is, hogy vigye el őket. A saját részemen már régen túladtam, de az ő darabjai a mai napig nálam porosodnak

– mesélte a lapnak a keramikus, aki elhatározta, ő maga adja el a könyveket, a befolyt összeget pedig Berki Krisztián két kislányának, Natinak és Emmának adja.

A Viszkis háromezer forintért árulja a könyv darabját, ha mindet sikerül eladnia, hárommillió forintot tud átadni fele-fele arányban a két kislánynak. Ambrus Attila azt is elárulta, nincs könnyű dolga a könyvek árusításával, mert úgy látja, nagyon sokan nem szerették Berki Krisztiánt, aki eddig vásárolt, inkább őmiatta tette, vagy pedig azért, hogy a két félárván maradt kislányon segítsen.