Aggasztó állapotban van Dobó Ági

Bulvár

A volt szépségkirálynő már több mint egy hónapja betegeskedik és egyszerűen nem javul az állapota.

Hol a füle, hol az arca, a torka, a mandulája gyullad be, a feje konstans fáj, és nyom, hol elviselhetetlenül, rosszullétig, hol csak úgy sunyiban, hogy a közérzetére alaposan kihasson – írja a Bors.

Dobó Ági már mindent kipróbált, az alternatív irányokat, az olajokat, aztán vitaminkúrát, majd antibiotikumot, gyógymasszázsokat, de volt különböző vizsgálatokon is. Valamennyivel jobb a helyzete, de jónak semmiképp sem mondaná.

A volt szépségkirálynő Instagram-oldalán mesélte el követőinek, hogy próbál lelkileg is fizikailag is töltődni, és mivel a mozgás már nagyon hiányzott neki, a jógával próbálkozik, hogy ne terhelje túl magát. Azt is elárulta, hogy egyáltalán nincs mindig a topon, ami viszont állandó számára, az az életszemlélete: nála a pohár soha nem félig üres, hanem mindig féli teli.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Agnes dr Kis – Dobo (@doboagi) által megosztott bejegyzés