Tóth Gabi

“Ez volt az utolsó videóm” – Tóth Gabi váratlan bejelentést tett

Bulvár

A Fidesz választási veresége után várhatóan megszűnnek az állami pénzek, így Tóth Gabinak át kell értékelnie az életét. Az énekesnő Instagram-oldalán bejelentette: egy darabig ez volt az utolsó videója.

Tóth Gabi hangsúlyozta: a jövőben nem kíván többet nyilatkozni a témában, és most inkább csendre, visszavonulásra van szüksége.

“Napok óta gondolkodom rajta, hogy készítek egy videót. Akik régóta, a kezdetektől ismernek, tudják, hogy szókimondó vagyok, és még ha ez megosztottsággal is jár, akkor is az őszinteséget választom” – mondta. Hozzátette: “Nem szeretném, ha azt gondolnátok, hogy gyáva módon elsunnyogok, mert nem ez a típus vagyok. Egyszerűen csak anya vagyok, és jólesett kizárni a közösségi médiát, a családomra koncentrálni.”

A Fidesz kifizetési listáján is előkelő helyen szereplő énekesnő beszélt az elmúlt időszak lelki terheiről is. Mint fogalmazott, nehéz volt feldolgoznia a történteket:

“Nagyon megvisel ez az egész. Azt hittem, hogy a választás után mindenki megkapja, amire vágyott, és talán visszatalálunk egymáshoz. Sajnos nem így lett. Egyelőre úgy tűnik, hogy ezt a közösséget még mindig a gyűlölet tartja össze. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy ennyire a fideszesek vérét akarja mindenki inni.”

Hangsúlyozta, hogy vállalja a saját felelősségét, ugyanakkor úgy érzi, aránytalanul sok támadás éri: “Olyan érzésem van, mintha az ország összes hibáját én követtem volna el, ami természetesen bántja az igazságérzetemet.”

Végül kiemelte, hogy nem adja fel: a zene továbbra is menedéket jelent számára. Elmondása szerint a következő hónapokban visszavonul, és új alapokra szeretné helyezni az életét.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés

Közzétették Tóth Gabi szerződését a Fidesszel: havi nettó 1,33 milliót keres “személyi titkárként”

Ne maradj le a debreceni és országos hírekről!

Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>

A legfrissebb hírekért kövess minket a

Google News-on is