Kokaint találtak Berki Krisztián lakásán

Bulvár

Berki Krisztián halálának helyszínén múlt hét pénteken kábítószergyanús anyagot találtak. Most kiderült, kokain és marihuána is volt a lakásban.

A Fradi volt vezérigazgatója tragikus körülmények között hunyt el, a halálesetet a rendőrség közigazgatási eljárás keretében kezdte el vizsgálni, de azt is elmondták, mivel kábítószergyanús anyagot is találtak a helyszínen, büntetőeljárást is indítanak az ügyben.

A 24.hu úgy tudja, a rendőrség elfogott egy dílert, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő adhatta a drogot Berki Krisztiánnak, akinek a lakásán kokaint és marihuánát is találtak. A feltételezett drogkereskedőt, a 42 éves K. Istvánt május 10-én Vecsésen fogták el a rendőrök, kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

K. István lakásán 50 gramm kokaint és marihuánát, valamint kábítószerrel szennyezett eszközöket, digitális adathordozókat és két, nagy értékű személyautót is lefoglalt a hatóság.

Problémáiról beszélt utolsó interjújában Berki Krisztián