Jóval drágábban árulja házát L.L. Junior, mint eddig

Bulvár

Junior tavaly nyár óta árulja törökbálinti luxusingatlanját. Most még drágábban hirdette meg, mint eddig valaha.

Pedig volt, hogy már engedett is az árból, csak elkeljen az egykori álomotthona, de most úgy döntött, újra árat emel.

Az ismert rapper 66 millióval kér többet az ingatlanért, mint tavaly! Most 335 millió forintért árulja az egyik legnagyobb hazai ingatlanportálon – írja a Ripost.

L.L. Junior azután kezdte árulni az egykori álomotthonát, miután kiderült, hogy felesége, Kinga elköltözött onnan a kislányukkal. Eleinte még nagyon sok volt az érdeklődő a házért, melyet áron alul, 280 millió forintért hirdetett meg az énekes, de aztán valahogy mégsem kelt el. Ezután engedett is az árból Junior, tavaly októberben már 270 millió forintért is eladta volna a luxusházat, novemberben már 269 millióért. Most azonban felvitte az árat. A 270 négyzetméteres luxusingatlant 335 millió forintért lehet megvenni.