Környezeti kihívásokról és a Debrecen jövőjéről tanácskozott a Szikra Mozgalom “Lobbanáspont” névre keresztelt politikai fesztiválján Kozma Éva, a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület elnöke, Papp Anikó debreceni aktivista és Dombi Mihály ökológiai közgazdász, a Szikra helyi elnöke. A beszélgetőpartnerek egyedi szempontrendszer szerint, az öt klasszikus elem (víz, levegő, föld, tűz és a bizalom) köré felépítve elemezték a debreceni gigaberuházások árnyoldalait.
Víz: elapadó készletek, prioritást élvező ipari parkok
A “Mi lesz veled, Debrecen?” című beszélgetés nyitányaként a vízhelyzet került fókuszba, amely a térségben élők számára már a mindennapokban is tapintható valóság. Kozma Éva rámutatott, hogy miközben minden nyáron arról hallani, hogy az aktuális év a leghűvösebb az elkövetkező idők sorában, a csapadékmennyiség drasztikusan csökken, a fű és a kertek kiszáradnak, a lakosság pedig már a kiskerti paradicsomok locsolását is korlátozza a közös vízmegtakarítás érdekében. Ezzel szöges ellentétben a Déli Ipari Parkban nyaranta is folyamatos a nagyszabású vízfogyasztás és tisztítás.
A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a gyárak kiszolgálására eddig 18 kilométernyi dedikált vízvezetéket építettek ki, míg a közeli Mikepércs egyes külső részein (például a Mészáros Gergely kerti – lánykori nevén Gugyori – környékén) a lakosság a mai napig hiányolja az alapvető vezetékes ivóvíz-hálózatot.
A vízmérlegek elemzése során kiderült az is, hogy a Keleti-főcsatorna vízkinyerése 2025-ben az addigi évekhez képest 30%-kal megugrott a nagyberuházások miatt.
Dombi Mihály elmondta, haragszik a debreceni iparkpolitikára, és rámutatott az ökológiai bolygóhatárok (többek között az édesvíz-használat és a tápanyag-körforgás) veszélyes átlépésére, valamint arra, hogy a villanyautó-gyártás mint “zöld megoldás” valójában egy fenntarthatatlan zsákutca.
Kozma Éva hozzátette, a hulladékok feldolgozása még el sem kezdődött, ami – az alkalmazott módszertől függően – rengeteg vizet vagy energiát fog felemészteni.
Levegő: Debrecené a második legszennyezettebb az országban
Debrecen levegőminősége az országban a legrosszabbak közé tartozik, amihez a várost körülvevő földrajzi medencejellege és a rossz széljárás is hozzájárul – ismertette Papp Anikó. Már húsz éve is aggasztotta a helyzet, és erre jött még pluszban az a 8-9 gigaberuházás, amit az elmúlt néhány évben telepítettek a városban. A városvezetés felől javítási szándékot nem lát, sőt ott tart a dolog, hogy gyaloglás helyett inkább buszra száll, mert a légszennyezettség olyan magas a fűtési szezonban, hogy a szabadban tartózkodás egészségkárosító hatása óránként akár egy elszívott cigaretta káros hatásával is felérhet – szemléltette a helyzetet Papp Anikó.
Kozma Éva a szálló por rákkeltő hatására hívta fel a figyelmet, és emlékeztetett, a MIAKÖ honlapján lehet követni a légszennyezettségi adatokat.
Komoly kritikát kapott a városi Zöld Kódexet is:
-
A tervek és a valóság kontrasztja: a papíron 2030-ra 50%-os széndioxid-kibocsátás-csökkentést ígérő dokumentum helyzetelemzése pontosan feltárja a problémákat (például, hogy a legnagyobb légszennyezési forrás eredetileg a gépjármű-közlekedés volt), ám a politikai döntéshozók a stratégiai terveket végül átírják az iparosítás érdekei mentén, a gyárak tényleges kibocsátásait pedig gyakran bele sem számolják a mérlegekbe.
-
A hiányzó véderdők: miközben a jogszabályok (és a korábbi ipari előírások) szerint minden jelentősebb ipari létesítmény köré legalább 40 méter széles, sűrű, lombhullató és tűlevelű fákból álló véderdőt kellene telepíteni a korom, a szagok és a zaj szűrésére, a debreceni akkumulátorgyárak mellett ilyen előírások nem érvényesültek. A városban az elmúlt években elültetett tízezer fa pedig nagyrészt elpusztult vagy satnyult a vízhiány és a gondozás hiánya miatt.
Dombi Mihály arról beszélt, hogy személyesen is ismeri azokat, akik részt vettek a Zöld Kódex megírásában, és nagyjából van elképzelése arról, hogyan zajlóhatott ez a folyamat. Emlékeztetett arra, hogy Debrecen városának kötelezően és önszántából is vannak stratégiai dokumentumai, mint például a fenntartható mobilitási terv (SUMP) vagy a Zöld Kódex.
Kifejtette, hogy az egész folyamat szerinte olyan, mint a mémekben: jön a Fidesz-politikus, mint egy gyorsvonat, és az egészet helyzetelemzést felülírja a politikai érdekei szerint. Egy 200 oldalas, korrekt, tudományos elemzést pofoznak le azzal, hogy mostantól szürkevíz kell a Déli Ipari Park vízellátásához, és ezt gond nélkül beleírják a kódexbe.
Dombi felháborítónak és elképesztőnek nevezte, hogy a logikus, tárgyilagos emberi gondolkodást hogyan szorítja háttérbe ez az ész nélküli iparosítás. Kiemelte, hogy valójában semmit nem kellene kitalálni, csak azt kellene tenni, ami a saját helyzetelemzésükben le van írva, és arra megvalósítási politikákat létrehozni. Hangsúlyozta, hogy a Szikra Mozgalommal pontosan ezt szeretnék csinálni Debrecenben: megoldani a problémákat, kiiktatni a légszennyezés forrásait és javítani a város levegőjét. Mint mondta, ehhez nem kellenek csodaszerek vagy elektromos autók, hanem egy működő tömegközlekedési rendszer elővárosi vasúttal, valamint a rászorulók tüzelőberendezéseinek támogatása, hiszen megvannak erre a bevett, jó módszerek.
A föld: betonrengeteg, hőszigetek és a Fórum 2
Némi visszatekintés – a Debrecen környéki tavak kiszáradása is borzasztó hatással van a város mikroklímájára – után Dombi Mihály arról beszélt, hogy a beépített területek aránya Magyarországon az elmúlt évtizedekben drasztikusan, mintegy 30%-kal nőtt, Debrecenben pedig ez a tendencia még kifejezettebb. A MATE (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) legfrissebb modellszámításai szerint egyetlen négyzetméternyi szabadon álló, élő talaj annyi természetes hűtési kapacitással bír, amely egy átlagos lakás légkondicionálójának 13–15 órás működését tudná kiváltani. Ezzel szemben a várost elárasztó betonfelületek (beleértve a belváros szívébe tervezett gigaberuházásokat vagy a túlzott sávszámú utakat) örökre felszámolják a talajéletet, és drasztikusan növelik a nyári forróságot.
Szóba került a belvárosi Fórum 2 beruházás ügye is. Egy helyi lakos felszólalásában felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a beruházás miatt várhatóan kivágják a rendőrség melletti, egykori bölcsőde udvarán álló gyönyörű, 50 éves gesztenyefákat, továbbá a lakossági gyümölcsátadó kertet is veszélyezteti a megnövekedett forgalom és a 100%-osra emelt beépíthetőség.
Ezzel kapcsolatban Dombi Mihály határozott ígéretet tett: a Szikra Mozgalom és a Civis Házakért informális civil csoport összefogásával élőláncot szerveznek a fák védelmében, és minden jogi, valamint fizikai eszközzel megakadályozzák a belvárosi zöldfelületek pusztítását.
Energia: óriási igények és globális ellentmondások
A debreceni gigagyárak és a kiszolgáló infrastruktúra energiaszükséglete példátlan méreteket ölt. Kozma Éva felhívta a figyelmet arra, hogy a tervek időközben folyamatosan duzzadnak: a CATL első fázisára tervezett 40 gigawattórás kapacitás a módosításokkal már inkább 60 körül mozog, ami magában hordozza a további kapacitásbővítések kockázatát.
Ismertette Holoda Attila energetikai szakértő korábbi figyelmeztetéseit is, miszerint a hagyományos hálózatok képtelenek lennének kiszolgálni ezt az energiaéhséget, így a jövőben komolyan felmerülhet a moduláris atomreaktorok (SMR) bevonása a rendszerbe.
Dombi Mihály az energia- és erőforrás-gazdálkodás kérdésére kitérve rámutatott, hogy míg a víz, a talaj és a levegő minősége szigorúan lokális ügy – ezek a helyiek valódi erőforrásai -, addig az energia globális terméknek számít, hiszen a villamos energia és a fűtőanyagok jelentős részét importálják, sőt akár más kontinensekről is beszerezhetők.
Ezzel kapcsolatban két fontos tényezőre hívta fel a figyelmet:
A megújuló energia illúziója: bár támogatja a megújuló energiaforrások használatát és a leváltásukat ott, ahol lehetséges, hangsúlyozta, hogy nem szabad abba a tévhitbe ringatni magunkat, hogy ez önmagában megment minket. Példaként említette, hogy miközben Magyarország a napenergia terjedési sebességében világelső, és a fejlettebb skandináv országokban is jelentősen csökkennek a káros kibocsátások, a környezeti terhelés – a felhasznált erőforrások mennyisége, a betonozott területek aránya és a biodiverzitás csökkenése – pontosan ugyanolyan ütemben nő, mint korábban.
Az energiafelhasználás és a boldogság tévútja: Dombi rámutatott arra is, hogy az ember nem lesz boldogabb attól, hogy minél több energiát használ el. Az energiaigénynek és a technológiai leleményességnek nincs határa, ám ezzel párhuzamosan az emberek nem válnak elégedettebbé. Példaként hozta fel, hogy a brit fiatalok közel egyharmada küzd valamilyen mentális betegséggel annak ellenére, hogy korlátlanul hozzáférnek az energiához. Ezzel szemben magányosabbá váltunk, és megszűntek a valódi közösségi terek; mint mondta, Debrecen szívében is komoly küzdelem fenntartani egy vendéglátóhelyet.
A Szikra debreceni elnöke úgy fogalmazott, hogy a korlátlan növekedés és a folyamatos energiaéhség helyett azt kellene megvizsgálni, mire van valóban szükségünk, és ehhez kellene igazítani az életünket, hiszen nem több energiára, hanem fenntarthatóbb szemléletre lenne szükség.
Kozma Éva két kedvenc mondatát idézte fel:
“Az igazságos zöld átállás” – ami nem igazságos és nem zöld.
“Tudjuk, hogy lokálisan szennyez, de globálisan zöld” – ezt Szilágyi Balázstól, a CATL közügyekért felelős vezetőjétől kölcsönözte.
Bizalom: a hitelesség válsága és a civil szolidaritás mint utolsó esély
Az est ötödik, egyben legfontosabb elemeként a bizalom kérdése került terítékre. A lakosság és a városvezetés, illetve a hatósági mérések közötti bizalom a mélyponton van. Ennek ékes példája volt a korábbi nikkezési ügy, amikor a hatósági és gyári kommunikáció tagadásai után kiderült, hogy kilenc munkavállalónál mégis négyszeres nehézfém-terhelést mértek.
A hivatalos szervekkel szembeni szkepticizmus miatt a lakosság ma már kizárólag a független civil szervezetek – így a Mikepércsi Anyák és a Civis Házakért csoport – munkájában és méréseiben bízik. Papp Anikó és Kozma Éva egyetértettek abban, hogy a külső nyomásgyártással szemben az egyetlen valódi ellenszer a közösségi összetartás: ha a lakosok képesek egymás kezét megfogni, félretenni a megosztottságot, és közösen kiállni a lakóhelyükért, akkor még megállítható a Debrecen jövőjét fenyegető ökológiai zsákutca.
