Közel kéthetes szünet után újfent tétmeccset játszott a Loki. Szombaton a Magyar Kupában az Eger otthonában vendégszerepeltünk, így aztán adta magát, hogy a két város közötti nem áthidalhatatlan távolság okán többedmagammal útra keljek biztatni a piros-fehéreket. Ismét bebizonyosodott, hogy egy ilyen kupacsata mindig lutri, és benne van a pakliban a kiesés. Hiába alacsonyabb osztályú az ellenfél, nem mindig elég a félgőz. Esetünkben ez még éppen elég volt az üdvösséghez, de ugyanez a produktum vélhetően egy következő, veretesebb kupaellenféllel szemben már édeskevés lehet.
Egert egyből bevették a szurkolók
Az oda-vissza majd háromszáz kilométeres távolságot autóval tettem meg, de többen is a vonat mellett tették le a voksukat. Ezt megerősíti az, hogy mire a stadion közvetlen közelében lévő Érsekkertbe értünk, elég sok Loki-szurkolót lehetett látni. A festői szépségű park piros-fehér lett a mérkőzés előtt. Éppen ezért igyekeztünk minél hamarabb megvenni a vendégszektorba szóló tikettjeinket, amelyeket eléggé hanyag eleganciával átjavítva adtak oda. Az eredetileg 300 forintos vételárat ugyanis átsatírozva és filctollal hetesnek álcázva mutatta a fecni. Egyik szurkolótársam viccesen meg is jegyezte, hogy „ilyen gyorsan megnőtt az infláció?!”
Az egri arénában megállt az idő
Kívülről a Heves megyeiek stadionja látványosnak tűnt, főleg a rácsos boltívek miatt amolyan várra hajazó látványt nyújtott, de ami bent fogadott, az – nincs rá jobb szó – inkább egy tömlöcre emlékeztetett.
Ehhez hozzájött még az intenzív napsütés, valamint az a tény, hogy a vendégszektorban állomásozó szurkolóktól később a mérkőzés közben éhes szúnyogok hada igyekezett minél több vért venni. Ezt leszámítva egész jó kis pálya lenne, de a lelátókra ráférne némi renoválás, hiszen néhol már-már balesetveszélyesek voltak a betonlépcsők. Ellenben pluszpont volt, hogy az atlétikai futópályát korrektül megcsinálták. Mosdó gyanánt két mobil mellékhelyiség szolgált, a kézmosást pedig a vendég lelátó szélső sarkánál elhelyezett „jól van az úgy” csapteleppel oldották meg.
Csináld magad olcsó sör
A sört abszolút megfizethető áron mérték, igaz, nem úgy, mint ahogy otthon megszokhattuk. Ötszáz forintért cserébe kaptunk egy doboz behűtött sört a személyzettől, és egy poharat is hozzá, amit szimpla kedvességként fogtunk fel először. Akkor esett le a tantusz, amikor a biztonsági személyzet nagyon udvariasan megkért minket, hogy ki kell töltenünk pohárba az aranyló folyékony kenyeret, és csak úgy lehet megközelíteni a létesítményt. Talán mondanom sem kell, aki nem gyakorlott a sörcsapolásban, annak igencsak meggyűlt a baja a sok habbal.
Gyenge kezdés után csak kihoztuk egálra az első felvonást
A mérkőzésről igazából olyan sok mindent nem lehet elmondani, hiszen ahogy várható volt, egy felforgatott, de erősnek tűnő kezdővel álltunk ki, Miloseviccsel a kapuban. A körítésről annál többet lehetett írni, becsléseink szerint jó 700 fő látogatott ki a kupameccsre, ennek több mint a fele debreceni szurkoló volt. Az egyik biztonsági meg is jegyezte nekünk, hogy nem számítottak ekkora érdeklődésre a hajdúságiaktól.
A játékvezető, Takács Tamás sípjele után viszont mi, szurkolók sem ilyen álmos kezdést reméltünk. A 10. percben alaposan bealudtunk egy szöglet után, Balázs pedig könnyed gólt fejelt, és megszerezte a vezetést Lázok János csapatának. Ezt követően a gyors előny tudatában beálltak bekkelni a hazaiak, ez pedig a Lokinak nem igazán szokott ízleni.
Jobb híján abban bíztunk, a hogy sokadik szélen vezetett támadásunk után valahogy bepasszírozunk egy gólt még az első félidőben. Ez össze is jött a hajrában Domingues révén, aki remekül bólintotta be a sérülése után visszatérő Ferenczi beadását. 1-1 Ezt megelőzően azonban igen nagy nyomás alatt tartottuk Ivancsics ketrecét, aki remekül halászta le a beíveléseink nagy részét az első félidőben azt az egyet kivéve. Összességének nem volt durva a találkozó, hiszen a 40.percben Ojediran kapta mérkőzés egyetlen sárgáját.
Jött Romancsuk, és döntött
A szünetben attól tartottunk, hogy ez egy igencsak döntetlen szagú összecsapás lesz. Volt, aki már az Alashkert-meccsre hajazó győztes tizenegyes párbajt is vizionált, míg jómagam örök optimistaként továbbra is 3-1-es DVSC-győzelmet vártam. Aztán ahogy telt-múlt az idő, lejjebb adtam az igényemből, és már egy egygólos sikerrel is kiegyeztem volna. Blagojevic többször is cserélt, Kiziridisz, Loncsar, Manrique és Szécsi beállásával egyre inkább érett a mindent eldöntő Loki-gól. Egy ízben kapufát is fejeltünk.
Amikor pedig már több szurkolótársam a kétszer 15 perces ráadásra készült, a 88.percben Loncsar szöglete után Romancsuk parádésan bólintott a hosszúba. Hatalmas kövek estek le a debreceni szívekről. 2-1. A nagy örömködésre azonban kis híján ráfizetett a Loki, de szerencsére egy védelmi meg nem értés után a hazai csatár elrontotta ziccerét, és egy gyeptéglának hála az égbe lőtte a bőrgolyót.
Végül győzött a DVSC, és továbbra is veretlen idegenben. Mondhatjuk úgy is, hogy majdnem savanyú lett egri bikavér, de végül csak lecsúzott. Nem szeretnék fanyalogni, hiszen továbbjutott a csapat, de talán illett volna egy kicsit meggyőzőbben játszani. Persze úgy is felfoghatjuk, hogy most csak annyit adtak ki magukból a srácok, amennyire éppen szükség volt.
Nem jött ám össze a továbbjutás az összes NB I-es csapatnak, a Videoton és a Mezőkövesd a hétfői kupasorsoláson már nem lesz érdekelt az ESMTK és az Ajka elleni buktájuknak köszönhetően.
A következő hétvégén pedig folytatódhat az idegenbeli sorozatunk a bajnokságban is, ha Miskolcon sem találunk legyőzőre.
– Faragó László –
