Azoknak üzent, akik “pontosan szeretnék tudni, mi a helyzet a Debrecenben épülő BMW-gyárral kapcsolatban”. Facebook-bejegyzést tett közzé Kósa Lajos a Debrecenben épülő BMW-gyárral kapcsolatban. Mint ismert, a héten jelentették be, hogy a gyár beindítása egy évet csúszik.
Kósa szerint a jó hír az, hogy
a gyár épül, Debrecenben a BMW autókat akar gyártani.
Ezt arra alapozza, hogy az utóbbi időben igyekezett mindenkivel beszélni, aki hiteles információkkal szolgálhat (a BMW munkatársaitól az ITM miniszterén át, Debrecen polgármesteréig bezárólag).
Úgy véli, mindössze annyi történt, hogy a BMW reagált az autópiac változására: a rövid távú kiadásait csökkentette, illetőleg átütemezte. De az is nyilvánvaló, hogy a járvány előbb utóbb véget fog érni és az autópiac is visszaáll a normál működésre. A BMW is arra számít, hogy középtávon megindítja az autógyártását Debrecenben – írja Kósa Lajos.
Nem azért BMW a BMW, hogy ne foglalkozzanak a debreceni projekt sorsával 2020 tavaszán. A mostani bajor közlés világos: Debrecen jó döntés volt, és az ma is, a projekt jó, a gyár tovább épül. A BMW nem szappanoperát gyárt, hanem hatcsillagos járműveket. Most is megerősítették azt az álláspontjukat, miszerint Magyarország és Debrecen jó partner. Az együttműködésünk folytatódik
– tette még hozzá, és a “balhéleső kibiceknek” azt üzeni: “a BMW, Magyarország, Debrecen együttműködve köszönik szépen az érdeklődést, jól vannak, jól vagyunk!”
https://www.facebook.com/KosaLajos/posts/3223422061003289