180 diák vehette át diplomáját a Debreceni Egyetem Természettudományi Karán

Mintegy 180, alapképzésben tanuló hallgató vette át diplomáját a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának szombati ünnepségén. Biológusok, biomérnökök, fizikusok, földtudományi kutatók, vegyészek, vegyészmérnökök és villamosmérnökök kapták meg okleveleiket a Főépület Díszudvarán.

Denevér az Aulában – egyetemi operabemutató lesz Debrecenben

A hiánypótló posztgraduális zenés-színpadi előadóművészeti képzés első félévi bemutatkozó záróvizsgájaként Johann Strauss háromfelvonásos operájának rövidített változatát mutatják be a modul hallgatói, a DE ZK növendékeiből álló kamarazenekar, valamint a DE Medicor kórusa.

Porckopás: új távlatokat nyithat a betegség kezelésében a debreceni szakemberek kutatása

A porcsérülések és a porckopás hatékonyabb kezelési módszereinek kifejlesztését alapozhatja meg, valamint segítheti a betegek életminőségének javítását a Debreceni Egyetem szakembereinek kutatása. A vizsgálat eredményei úttörő jelentőségűek a porcképződés genetikai szabályozásának megértésében.

Debreceni Egyetem

A biztonságosabb közlekedésért fejleszt a Debreceni Egyetem

A közúti biztonságot, a közlekedési hálózatok hatékonyságát, valamint a balesetek és a forgalmi torlódások elkerülését is segítheti az a digitális iker keretrendszer, melynek fejlesztésén a floridai és a szöuli egyetemmel együttműködésben a Debreceni Egyetem Informatikai Karának szakemberei dolgoznak.

“Elhivatott” szakembereket képeznének a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán

Naprakész, folyamatosan bővülő szakmai tudással, tudományos életpályával, gyakorlatorientált képzési kínálattal, új mesterszakkal, azonnali elhelyezkedési és kiváló tapasztalatszerzési lehetőségekkel várja a továbbtanulókat a Debreceni Egyetem Egészségtudományi (ETK) Kara. Az elhivatottságot igénylő segítő szakmák iránt érdeklődők Debrecenben, Nyíregyházán és Szolnokon is szerezhetnek diplomát.

Ezeket a képzéseket nyújtja a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara

Ezeket a képzéseket nyújtja a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara

Naprakész, folyamatosan bővülő szakmai tudással, tudományos életpályával, gyakorlatorientált képzési kínálattal, új mesterszakkal, azonnali elhelyezkedési és kiváló tapasztalatszerzési lehetőségekkel várja a továbbtanulókat a Debreceni Egyetem Egészségtudományi (ETK) Kara.

Debrecen, egyetem, központi épület, Egyetem tér

Spanyol nyelvi képzést indítanak a Debreceni Egyetemen

Spanyol nyelv és irodalom alapképzést indít szeptemberben a Debreceni Egyetem (DE), a diákok február 15-ig jelentkezhetnek az új szakra – közölte az intézmény oktatási rektorhelyettese kedden sajtótájékoztatón. Ezzel 30 év után teljesült egy álom, és a Fazekas gimnáziumnak meglesz a folytatása. Debrecenben már a rendszerváltás után szerették volna elindítani a spanyol nyelvi képzést, ami eddig […]

Szeged, Könyvhét, Dugonics tér, Ünnepi könyvhét, Tisza Kata, könyv, megnyitó, vásár, irodalom

DEENK TOP 10: A legnépszerűbb szórakoztató könyvek listája 2024-ből

A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára (DEENK) nemcsak az ország második legnagyobb könyvtára, hanem igazi közösségi tér is, ahol a tankönyvek és tudományos munkák mellett számos szórakoztató olvasmány is helyet kap. A DEENK Debrecen városának lakóit is várja, nemcsak az egyetem polgárait.