Ételosztás Debrecenben, a Petőfi téren

“Aranyoskáim, örülök, hogy esélyt kapunk egy jobb életre” – 159 vendég a debreceni civilek ételosztásán

Helyi hírek

Április utolsó vasárnapján ismét rászorulókat látott vendégül a Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete Debrecen belvárosában. A civil szervezet a Petőfi téren szervezte meg szokásos ételosztását, ahol ezúttal 159 ember jutott meleg ételhez.

Az egyesület tagjai még 2011-ben kezdték meg a segítségnyújtást a város hajléktalanjai számára, és azóta – immár 15 éve – rendszeresen szerveznek hasonló akciókat. Mint fogalmaztak, bár az idő múlásával ők maguk is idősebbek lettek, továbbra is azt teszik, amit a lelkiismeretük diktál. Az évek során a támogatottak köre is átalakult: ma már egyre nagyobb arányban jelennek meg kisnyugdíjasok és nehéz helyzetben élő családok.

A hónap végi időszak sokak számára különösen megterhelő, ezért ilyenkor egy tál meleg étel is komoly segítséget jelent. A szervezők beszámolója szerint az időjárás ezúttal kedvezett a rendezvénynek: a napsütéses, tavaszi idő nemcsak a lebonyolítást könnyítette meg, hanem a résztvevők hangulatára is pozitív hatással volt.

A jelenlévők száma ugyanakkor ismét rámutatott a szociális problémák súlyosságára. A szervezet szerint sokan élnek egyik napról a másikra a városban, és jelentős azok száma is, akik tartósan a társadalom peremére szorultak.

Az ételosztáson számos gyermek is részt vett szüleivel. Számukra nemcsak az étel, hanem az odafigyelés és a közösségi élmény is fontos volt. A menü ezúttal töltött káposzta, friss kenyér és péksütemény volt, a gyerekek pedig külön csomagot kaptak: csokoládét és pizzát is osztottak közöttük.

A civilek kiemelték: minden alkalommal megtapasztalják a város segítőkész oldalát is. Köszönetet mondtak egy debreceni családnak, amely saját készítésű pizzával járult hozzá az eseményhez, valamint a helyi pékségeknek az adományokért. Külön is megemlítették a Szováti Kemencés Pékség támogatását, amelynek süteményei különleges élményt jelentettek a résztvevőknek.

Ne maradj le a debreceni és országos hírekről!

Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>

A legfrissebb hírekért kövess minket a

Google News-on is

A beszélgetések során szóba került a közelmúlt politikai helyzete is: sok résztvevő reményét fejezte ki, hogy a jövőben javulhatnak életkörülményeik. Egy rendszeres vendég szavai különösen jól tükrözték a hangulatot: “Aranyoskáim, örülök, hogy esélyt kapunk egy jobb életre.”

A szervezők hangsúlyozták, hogy térségükben sokan várnak segítségre – nemcsak anyagi támogatásra, hanem figyelemre és emberi szóra is. Éppen ezért továbbra is várják mindazok jelentkezését, akik akár munkával, akár adománnyal hozzájárulnának tevékenységükhöz.

Aki szeretne segíteni, támogatást adni, az alábbi telefonszámon jelezheti:mobil (a hét minden napján):

+36 30 9841 963

Átutalással: Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma:
Magnet Bank ZRT 612 00261-11059802

A közleménybe kérik beírni: ételosztás, 2026;

További információk a +36 30 9841 963 mobilszámon kaphatók.

Adószám: 18994766–1–09

Az egyesület következő rendezvénye 2026. május 31-én, gyermeknapon lesz, amikor külön programmal és meglepetésekkel készülnek a rászoruló családok gyermekeinek. Céljuk, hogy számukra is jusson egy olyan nap, amely az örömről és a gondtalanságról szól.

Fotók: a szervezők felvételei