Science Café

Science Café a Debreceni Egyetem szervezésében: így hatnak a szennyezőanyagok a vizek élővilágára

Folytatódik a Debreceni Egyetem (DE) Tudományos Igazgatóságának ismeretterjesztő sorozata. Március 12-én, szerdán 17 órától Rejtett veszélyek a vizeinkben: mikroszennyezők és hatásaik a vízi élővilágra címmel Nyeste Krisztián József, a Természettudományi és Technológiai Kar (TTK) Biológiai és Ökológiai Intézet Hidrobiológiai Tanszék adjunktusa tart előadást a KARAKTER 1517 Könyvesbolt és Kávézóban.

Épületgépészeti cégek mutatták be újdonságaikat a Debreceni Egyetem Műszaki Karon

Épületgépészeti Szakmai Napot és Szakkiállítást rendezett csütörtökön a Debreceni Egyetem Műszaki Kara, a szakmai előadások mellett épületgépészetben érdekelt cégek mutatták be technikai újdonságaikat, szolgáltatásaikat.

Debreceni Kardiológiai Napok

A legújabb kardiológiai terápiákat mutatják be a Debreceni Egyetemen

Idén harmincadik alkalommal rendezik meg a Debreceni Kardiológiai Napokat. A Debreceni Egyetemen csütörtökön kezdődött szakmai tanácskozáson a szakemberek megvitatják a koszorúér-betegségek, a szívelégtelenség, a szívritmuszavarok mellett a társbetegségek, például a magas vérnyomás, az elhízás, a cukorbetegség és a vesebetegség diagnosztikai és terápiás újdonságait. A jubileum alkalmat kínál arra is, hogy a résztvevők visszatekintsenek a kardiológia […]

Világszínvonalú CT-berendezés érkezett a debreceni klinikára

A betegek számára az eddiginél is biztonságosabb vizsgálatot, gyorsabb és pontosabb diagnózist tesz lehetővé az a világviszonylatban is kiemelkedő tudású CT, amelyet szerdán adtak át a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. A gép a kardiológiai betegek diagnosztikája és kezelése mellett a szív- és mellkassebészeti, a neurológiai, az idegsebészeti, valamint az onkosebészeti ellátást segíti. A csúcstechnológiás berendezés […]

ProSuli – verseny és szakmai nap Berettyóújfaluban

ProSuli – verseny és szakmai nap Berettyóújfaluban

Negyedik alkalommal tartott közös szakmai napot a ProSuli program keretében a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar és a Yettel. A berettyóújfalui Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában rendezett eseményen a pedagógusok bemutató órákon, a diákok pedig versenyen vehettek részt.

Madárgyűrűzés Debrecenben

Testközelből vehettük szemügyre a Debreceni Egyetem környékén élő madarakat

Ismét nagy érdeklődés közepette rendezte meg az egyetemi madárgyűrűzést a DEHÖK Környezetvédelmi Bizottsága. A keddi eseményen Juhász Lajos, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Természetvédelmi, Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék vezetője mutatta be testközelből az egyetem környékén előforduló madárfajokat.

Kossa György

Egyre többen jelentkeznek távoli országokból a Debreceni Egyetemre

A Debreceni Egyetem gazdálkodása stabil, a mérlegfőösszeg, a saját tőke, a beruházásokra fordított összeg és a hallgatók száma is évről évre növekszik. Az intézmény komoly partner és tudásbázis a régióban működő vállalkozások , intézmények számára – hangzott el a Debreceni Egyetem 2025-ös Gazdasági Évindító Partnertalálkozóján, ahol az egyetemmel együttműködő szervezetek, vállalatok képviselőit látták vendégül pénteken.

Rangos nemzetközi szervezet tagja lett a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara

Rangos nemzetközi szervezet tagja lett a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara

Tagjai közé fogadta a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karát a Global Alliance for the Development of Pharmaceutical Science (Gyógyszerészeti Tudományok Fejlesztéséért Globális Szövetség) a China Pharmaceutical University (Kínai Gyógyszerészeti Egyetem) ajánlása alapján.