Ferenc pápa szerint a zsidó és a keresztény vallásnak közösen kell szolgálnia az emberiséget

A zsidó és a keresztény vallás közötti múltbéli ellentétek feloldását, a keresztények és zsidók közötti barátság erősítését szorgalmazta Ferenc pápa a Barátság Bibliája című könyv előszavában, amelyből a l’Osservatore Romano szentszéki napilap közölt részleteket szerdán. A pápa szerint a két történelmi vallásnak közösen kell szolgálnia az emberiséget.

A fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivonásának azonnali megkezdésével elérhető a párizsi klímacél

Elérhető a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott globális hőmérsékletemelkedés 1,5 Celsius-fokra való korlátozása, ha azonnal megkezdődik a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivonása – mutatta ki egy nemzetközi kutatócsoport számítógépes modellezéssel.

Európai Parlament: több tagállamban is veszélyben vannak az uniós alapjogok

A jogállamiság megsértése és a gyűlöletbeszéd ellen emelt szót az alapvető jogok helyzetével kapcsolatban strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament – közölte szerdán az uniós parlament sajtószolgálata. A képviselők többsége szerint több tagállamban is veszélyben vannak az uniós alapjogok.