150 cserepes virág várja ideiglenes örökbefogadóját Debrecenben

150 cserepes virág várja ideiglenes befogadóját Debrecenben

Helyi hírek

Különleges közösségi programmal készül a Debreceni Virágkarnevál: augusztus 12-én 150 cserepes virágot lehet “örökbe fogadni” a Dósa nádor téren.

Ne maradj le a debreceni és országos hírekről!
👉 Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>
A legfrissebb hírekért kövess minket a Google News-on is

A szervezők tájékoztatása szerint 18 és 19 óra között várják az érdeklődőket, és az első 150 jelentkező választhat egy-egy virágot. A növényeket néhány napra haza lehet vinni, majd augusztus 18-án vissza kell hozni a térre.

A virágokat a “Táncol a város” program résztvevői adják át, amely ezen a napon tartja a nulladik napját. A szervezők ígérete szerint tánc, zene és jó hangulat is várja az érdeklődőket.

A kezdeményezés mottója idén: “Amit kaptunk, továbbadjuk.” A cél, hogy az örökbefogadott virágokból augusztus 18-án közösen készítsenek díszt a Virágkarneválhoz.

Fotó: Debreceni Virágkarnevál