Donald Trump és Vlagyimir Putyin

Trump küldöttei Oroszország felé tartanak a “béke” ügyében

Világ

Amerikai küldöttség tart Oroszországba, hogy megvitassák az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött megállapodást a harmincnapos tűzszünetről és a béketárgyalások menetéről – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szerdán Washingtonban.

A Fehér Házban Micheál Martin ír miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón Trump kijelentette: “remélhetőleg elérjük a tűzszünetet Oroszországnál”.

“Tegnap nagy sikert értünk el” – mondta arra utalva, hogy a kedden Szaúd-Arábiában tartott amerikai-ukrán megbeszélésen Kijev beleegyezett a fegyvernyugvásba. “Amikor életbe lép, teljes körű lesz a tűzszünet”

– tette hozzá.

Úgy vélte, hogy a helyzet “most Oroszországon múlik, de mindkét féllel jó a kapcsolatunk”.

Hozzátette:

“Kaptam néhány pozitív üzenetet, de a pozitív üzenet nem jelent semmit. Ez nagyon komoly helyzet, akár a harmadik világháborúhoz is vezethet”

– fogalmazott.

Az elnök “vérfürdőnek” nevezte az ukrajnai háborút, kijelentve, hogy hetente átlagosan 2-3 ezer fiatal hal meg a harcokban. “Ez soha nem történt volna meg, ha én lettem volna az elnök” – tette hozzá.

A sajtó kérdésére Trump azt is elmondta, bevezethetne újabb pénzügyi intézkedéseket Oroszországgal szemben, ha elutasítja a tűzszünetet, de leszögezte, hogy ezt “nem akarja megtenni”.

“Pénzügyi szempontból olyan dolgokat tehetnék, amelyek nagyon károsak lennének Oroszország számára. Nem akarom megtenni, mert békét akarok elérni, békét akarok látni” – szögezte le az amerikai elnök.