Joe Biden, Kamala Harris

Beadták a 100 milliomodik oltást az Egyesült Államokban Biden elnökségének kezdete óta

Világ

Beadták pénteken a 100 milliomodik koronavírus elleni oltást az Egyesült Államokban Joe Biden amerikai elnök hivatalba lépése óta – jelentette be Jeff Zients, a Fehér Ház Covid-19 munkacsoportjának vezetője.

Joe Biden többször hangoztatta: egyik kiemelt célja, hogy elnöksége első száz napjában százmillió oltást adjanak be az amerikaiaknak. A cél elérése az 58. napon sikerült. Az elnök csütörtökön azt mondta, hogy jövő héten új célt tűz ki.

Felvetette annak a lehetőségét, hogy a századik napig elérhetik a kétszázmillió beadott oltást. Pénteken újságíróknak csak annyit mondott: “Lehet, hogy megduplázzuk.”

Szakemberek szerint a már engedélyezett szérumok gyártása olyan ütemben halad az Egyesült Államokban, hogy körülbelül tíz héten belül a teljes amerikai felnőtt lakosság számára elegendő oltás áll majd rendelkezésre.

Az amerikai elnök – Kamala Harris alelnök kíséretében – pénteken ellátogatott az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) atlantai irodájába, ahol köszönetet mondott a tudósoknak és a dolgozóknak a koronavírus-járvány leküzdéséért tett erőfeszítéseikért.
“Óriási hálával tartozunk önöknek, akiknek köszönhetően ma mindenki egészségesebb ebben az országban” – mondta Biden.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint az Egyesült Államokban 59 822 új koronavírus fertőzöttet és 1611 – a Covid-19 vírushoz köthető – halálesetet regisztráltak az elmúlt 24 órában.

A CDC jelentése szerint több mint 75,4 millió ember, vagyis az Egyesült Államok lakosságának 22,7 százaléka kapott legalább egy adag vakcinát, és körülbelül 40,9 millió ember, vagyis a lakosság 12,3 százaléka – a fejezte be oltását.

Pénteken a Pfizer, valamint a Johnson & Johnson amerikai gyógyszeripari vállalatok bejelentették, hogy aláírtak egy megállapodást a brazil egészségügyi minisztériummal, amelynek értelmében 138 millió adag Covid-19 vakcinát szállítanak a dél-amerikai országba.

A cég közleménye szerint a Pfizer 100 millió adag vakcinát biztosít Brazíliának szeptember végéig. A Johnson és Johnson egyelőre nem határozta meg a vállalt 38 millió adag oltás leadásának ütemtervét.