Közel egy éve jártam legutóbb a Debreceni VSC bajnoki mérkőzésén, amire finoman szólva sem szívesen emlékszem vissza, hiszen a Felcsút egy igencsak bicskanyitogató bíráskodás mellett vitte el a három pontot, Zierkelbach Péter asszisztálása mellett.
Ezúttal sem tűntek biztatónak az előjelek, hiszen a lokisták nagy „kedvence”, Rúsz Márton lett kijelölve az Újpest elleni találkozó játékvezetőjének. A DVSC-t azonban ez sem zavarta meg: mondhatni, tükörsima győzelmet aratott, és továbbra is tapad az élmezőnyhöz.
Újra a Nagyerdőn
Annyiban módosítanám a fentebbi állításomat, hogy nyáron már jártam a Nagyerdőn, ám akkor egy Magyarország–Kazahsztán barátságos válogatott mérkőzésnek lehettem szemtanúja, amely magyar győzelemmel zárult. Egy újabb Loki-meccsre azonban majdnem kereken egy évet kellett várnom, amit egyáltalán nem bántam meg. Mindezt annak ellenére mondom, hogy a debreceniek mérkőzéseit Norvégiából is hétről hétre figyelemmel kísérem. Mégis egészen más érzés volt ezúttal a kanapé helyett a lelátón helyet foglalni, és átélni egy ízig-vérig rangadó atmoszféráját.
Egy kis hangolódás és egy húsos szendvics
Most jóval hamarabb sikerült kijutnom a stadion alatti rendezvénytérre, ahol a Match Day Fesztivál keretében hangolódtam a többi szurkolóval. Ehhez egy pohár sör is dukált, a zenefelelős pedig igazán jó dalokat válogatott össze a ráhangolódáshoz. Emellett a felnőttek számára a csocsó, a gyerekeknek pedig a rúgóerőmérő automata nyújtott remek szórakozási lehetőséget a kezdés előtt. Nekem azonban egy tépett húsos szendvics is elegendő volt a tökéletes hangolódáshoz, amolyan sörkorcsolyaként. Ezerötszáz forintért egy igencsak gazdagon megpakolt, csemegeuborkával és szósszal megbolondított ciabattát kaptam, amely kifejezetten laktatónak bizonyult.
Remek hangulat és látványos koreográfia
A találkozó előtt a DVSC már három győztes mérkőzést tudhatott maga mögött zsinórban. Ezek közül legutóbb a Felcsút otthonából hozták el a három pontot Gert Remmel tanítványai, míg az Újpest három nyeretlen találkozót követően legutóbb kissé nehézkesen győzte le a Nyíregyházát.
A Lokomotív jó formáját látva így nem meglepő, hogy a hazai drukkerek részéről is komoly érdeklődés övezte az összecsapást. Mintegy nyolcezer ember gyűlt össze a Nagyerdei Stadionban: az óriáskivetítőn 7854 nézőt tüntettek fel. Ennek megfelelően a keménymag is készült egy igazán látványos koreográfiával, amelyen a debreceniek a Szellemirtók bőrébe bújva üldözték a lila színű szellemeket. Kifejezetten ötletes élőkép volt, amiért mindenképpen jár a kalapemelés a közreműködőknek.
Füstbe ment terv?
A látványt néhány piros és fehér füstbomba is tovább fokozta, egészen különleges hangulatot teremtve a stadionban. Csakhogy a szélcsendben nem igazán akaródzott felszállni a füstnek, így Rúsz megszakította a játékot, és jó tíz percbe telt, mire ismét tiszta lett a levegő. Ezt követően, a 20. percben egy remek összjáték végén Boskovic gólt szerzett, ám a találatot végül les miatt érvénytelenítették. Ez azonban nem szegte a lokisták kedvét, akik nagy elánnal futballoztak, ráadásul a játékuk is kifejezetten jól működött. Egy újabb remek labdaszerzés után Boskovic kényszerítőzött a válogatottba meghívott Szendreivel, aki nem hibázott, és bevette Szappanos kapuját. 1–0.
Az öröm azonban nem tartott sokáig, ugyanis az Újpest első valamirevaló helyzetéből egyenlíteni tudott. Mindössze három perccel később Matko ziccerénél előbb még Andrejev védett, az ismétlésnél azonban a lövés megpattant, így védhetetlenné vált a bolgár kapus számára. 1–1.
A „füstszünet” miatt 13 perces hosszabbítás következett, de az első félidőben már nem változott az eredmény.
A szünetben, ahogy az a nagy rangadók velejárója, ismét megtapasztalhattam, hogy megteltek a mosdók, és hosszú sorok kígyóztak nemcsak a büfék, hanem a sörcsapok előtt is. Engem ez azonban már nem tudott különösebben meglepni, így ácsorgás helyett inkább a szurkolók rögtönzött kis pultját kerestem fel, ahonnan egy kis szuvenírrel tértem vissza.
Játszott a Loki!
Aztán kezdetét vette a második félidő, amely rögtön egy Loki-helyzettel indult: a 48. percben Patai lőtt fölé ígéretes helyzetből. Egy perccel később azonban Dzsudzsák remek passza után Dénes Stronati közreműködésével megszületett a hazaiak újabb találata, amire valósággal felrobbant a lelátó. 2–1. Ezt követően is magas színvonalú játék zajlott a gyepen, a hazaiak pedig többször is végleg eldönthették volna a találkozót. Hol Szappanos, hol pedig a kapufa mentette meg a fővárosiakat – utóbbi például Szendrei lövésénél a 75.percben.
Közben a hazai kispad is több cserére szánta el magát: Baldoni, Samper, Egri és Cibla is pályára lépett. Utóbbi végül a 86. percben egy remek összjáték végén, Meíjas passzából talált be, éppen úgy, ahogyan a tavalyi szezonban is tette. Ezt követően a drukkerek elkezdték skandálni a „Játszik a Loki!” rigmust, amely – emlékeim szerint – ebben az új stadionban még nem sokszor hangzott el. A 88. percben Komáromi Gábor emlékének is méltó módon adózott a lelátó népe, a szokásos módon. Ezt követően, még a lefújás előtt, az egész stadion felállva tapsolta meg a csapatot a csodás délutánért.
Egy kis útravaló
Zárásként a szurkolók együtt ünnepelték a győzelmet a játékosokkal, egyúttal pedig a válogatott szünetre készülő futballisták tudtára adták, hogy két hét múlva, a Nyíregyháza elleni idegenbeli derbin is ugyanezt várják el tőlük. Az üzenet egyértelmű volt: „Nyíregyházát meg kell verni!”
Győzelmével a DVSC a tabella negyedik helyére lépett előre, és mindössze két pont választja el az éllovas Puskás Akadémiától, így igencsak lőtávolon belül van Gert Remmel csapata a dobogóért.
Ez volt az a 90 perc, amely egyáltalán nem számított elvesztegetett időnek az életünkből. Ezért a mérkőzésért bármikor hazautaznék!
– Faragó László –
