Az Újpestet fogadja a Loki a Fizz Liga utolsó, 33. fordulójában Debrecenben szombaton 17:15 órától, a tét a nemzetközi kupaindulás és a dobogó.
A két csapat eddig 117 NB I-es bajnokit vívott egymással, 55 újpesti siker és 36 döntetlen mellett 26 debreceni győzelem született, a gólkülönbség 223-155 a fővárosiak javára. A DVSC hazai pályán kereken 60. alkalommal fogadja az Újpestet, az eddigi mérkőzéseken sok emlékezetes Loki-sikernek is örülhettünk. Kezdjük a sort az 1995-ös összecsapással, akkor Arany László góljával a DVSC 12 év után tudott nyerni Debrecenben az Újpest ellen.
A 2008-as találkozó nemcsak a 3-1 arányú győzelem és Igor Bogdanovics duplája miatt különleges, hanem mert az Újpestből kiállítottak egy játékost, aki történetesen a Loki-legenda Ronald Habi volt… Aki ott volt, nem felejti el 2014 májusát sem: a megújult Nagyerdei Stadion első hivatalos mérkőzésén a DVSC ismét 3-1 arányban győzött, egészen elképesztő hangulatban – idézi fel a múlt eseményeit a klub.
A mostani pontvadászatban Újpesten kikaptunk 2-1-re, azonban a debreceni mérkőzést úgy nyertük meg 5-2-re, hogy már 5-0 arányban is vezettünk. Szombaton győzni kell.
Már jóval a mérkőzés előtt érdemes kilátogatni a Nagyerdei Stadionhoz, mert 13:15 órától, illetve majd a meccs után is Matchday Festival lesz. Az Újpest elleni mérkőzés előtt és után, egészen éjfélig várnak mindenkit a Red&White-nál, ahol a remek hangulatról a Monster Pie Party és a DVSC szurkolókból álló Máris zenekar fog gondoskodni. Lesz darts, subsoccer, focis erőmérő, csocsó és nyereményjáték is.
Forgalomkorlátozás
A rendőrség május 16-ra forgalomkorlátozást rendelt el. Szombaton 10:00 órától előreláthatólag 21:00 óráig a Nagyerdei körúton, a Pallagi út kereszteződésétől az Ady Endre út kereszteződéséig megállni és várakozni tilos. 14:00 órától előreláthatólag 21:00 óráig a Nagyerdei körúton a Pallagi út kereszteződésétől az Ady Endre út kereszteződéséig minden jármű-, illetve gyalogosforgalom tilos. A lezárt területre csak a külön engedéllyel rendelkező, illetve a vendégszurkolói gépjárművek hajthatnak be.
A DKV járatain továbbra is ingyen lehet utazni az érvényes meccsjeggyel és bérlettel rendelkezőknek, a kezdést megelőző és a mérkőzés befejezését követő 3 órában (szombaton 14:15 órától 22:15 óráig).