Loki-szurkolók, ultrák

DVSC: ilyen szezonrajtról álmodtunk? Vélemény

Sport

Szima Gábor, a DVSC korábbi tulajdonosa egyszer úgy fogalmazott: öt mérkőzés után érdemes mérleget vonni, nem pedig elhamarkodottan ítélkezni. Az idézet talán nem pontos, de a gondolat ma is aktuális.

A Loki az új edző, a spanyol Sergio Navarro irányításával vágott neki a 2025–2026-os idénynek, és immár hat fordulón is túl van a Fizz Ligában. A mérleg eddig kifejezetten bíztató: tíz ponttal holtversenyben a második helyen áll a tabellán, négy egységgel a listavezető Paks mögött, miközben a Magyar Kupában is sikerült továbblépni a Veszprém ellen.

Mindez remek szezonkezdet, ám a szurkolók szemszögéből bőven akadnak intő jelek.

A rangadókon elmaradt az áttörés

Hiába a tíz pont, két kulcsfontosságú hazai rangadón nyeretlen maradt a DVSC: a Nyíregyháza ellen fájó vereséget szenvedett, a Ferencváros ellen pedig csak lesgólig jutott. A Nyírségiek első nagyerdei sikerét különösen bosszantóvá tette, hogy az első félidőben a Loki fölényben játszott, ám a második játékrészre Navarro elhibázott cseréi miatt szétesett a játék. A Fradi elleni meccsen pedig a feszültség és a telt ház mintha gúzsba kötötte volna több játékos teljesítményét.

A folytatás sem ígérkezik könnyűnek: a Kisvárda és a Diósgyőr lendületben van, a Paks elleni találkozót idegenben játssza a Loki, a Nagyerdőn pedig a Győr és az Újpest vár majd rájuk. A kupában október végén a másodosztályú, de jó formában lévő Honvéd érkezik.

Még keresi az útját a spanyol tréner

Sok szurkoló számára máig nem világos, mit akar játszatni Navarro. A támadásépítések gyakran ötlettelennek tűnnek, a csapat hátrányban nehezen találja meg a ritmust. Különösen bosszantó, amikor a Loki elképzelés nélkül ívelgeti a labdákat, amit az ellenfelek könnyedén hatástalanítanak.

Kérdőjelek akadnak a játékosválasztásban is: Komáromi és a tavasszal kulcsszereplő, közönségkedvenc Amos Youga mellőzése érthetetlen, miközben olyan futballisták kapnak rendszeres lehetőséget, akik eddig nem győzték meg a drukkereket. Ugyanakkor a nyáron igazolt spanyol középpályás, a Premier League-et is megjárt Victor Camarasa érkezése sokat segíthet a stabilitás megteremtésében.

Tulajdonosi bizonytalanságok

A pályán látott kérdőjelek mellé tulajdonosi bizonytalanság is társul. A remélt tulajdonosváltás egyelőre akadozik: a spanyol hátterű Five Eleven Capital (FEC) nem tudta lezárni az üzletet, miközben kulcsembere, António Cordon váratlanul a Sevilla FC-hez távozott. Bár már kinevezték az új sportigazgatót, Marc Boixast, a projekt lassan halad, és a sajtó szerint pénzügyi feszültségek is nehezítik az átmenetet.

A helyzetet tovább súlyosbította, hogy hírek szerint a klubnál fizetések maradtak el. Erre a város polgármestere is reagált, aki elfogadhatatlannak nevezte a történteket, és nyomatékosította: a tulajdonos kötelessége a pénzügyi stabilitás biztosítása. A város és a helyi szponzorok közbenjárására sikerült rendezni a helyzetet, de a tűzoltás nem oldja meg hosszú távon a problémákat.

Zárszó

A DVSC idei szezonja eddig eredményes, ugyanakkor tele van bizonytalanságokkal. A pályán látható forma bíztató, de a játék képe, a spanyolos projekt jövője és a tulajdonosi háttér kérdései árnyalják a képet. A legfontosabb kérdés most az: vajon a Loki képes lesz-e függetleníteni magát a körülötte zajló zűrzavartól, és folytatni a jó szereplést a bajnokságban és a kupában.

– Faragó László –