Győr-DVSC kézilabda Hámori Konszuéla

Női kézilabda BL – A Győrrel került össze a Debrecen

Sport

A Ferencvárost elkerülte, így a címvédő és bajnok Győrrel került össze a Debrecen a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének pénteki, bécsi sorsolásán.

A győri és debreceni érdekeltségű A csoportban szerepel majd Vámos Petra és Albek Anna csapata, a francia bajnok és kupagyőztes Metz HB, valamint a Szikora Melindát foglalkoztató német Borussia Dortmund is.

A Magyar Kupa-győztes FTC-t is magában foglaló B csoportban játszik majd Faluvégi Dorottya együttese, a német HB Ludwigsburg, valamint az előző idényben BL-ezüstérmes Odense HB is.

A csoportkör első fordulóját szeptember 6-7-én, az utolsót február 21-22-én játsszák. November 16-tól január elejéig a világbajnokság miatt szünet lesz a BL-ben.

A csoportok első két helyezettje a negyeddöntőbe, a 3-6. helyezettek a rájátszás első fordulójába jutnak. A négyes döntőt június 6-7-én rendezik a budapesti MVM Dome-ban.

“Összességében az a benyomásom, hogy kiegyensúlyozott csoportok születtek, és szerintem ez jót tesz a sportágnak. Annak is örülök, hogy vannak élcsapatok a csoportunkban, amelyek kihívást jelentenek, így jó meccsek lesznek már az alapszakaszban is” – idézi az ETO honlapja Per Johansson vezetőedzőt.

A svéd szakvezető hozzátette, a papírforma szerint a Győrnek, a Metznek és az Esbjergnek kellene a csoport élén végeznie, majd úgy fogalmazott: a Debrecen mindig kemény ellenfél, a Buducnost talán most új, friss lendületet kapott, és nagy elvárások vannak a Gloria Bistrita irányába, valamint a Dortmundnál is.

Jesper Jensen, a Ferencváros új edzője szerint érdekes csoportok jöttek össze.

“A miénk nyitott, kiegyenlített, a másikban jobban látható, hogy mely csapatok lesznek a tabella elején, és melyek a végén. Sok erős csapat van a csoportunkban annak ellenére, hogy az előző négyes döntő résztvevői közül csak az Odense került ide” – vélekedett.

Hozzáfűzte, a CSM Bucuresti és a Brest is nagyon jónak tűnik, az FTC célja pedig az első két hely valamelyikének megszerzése.

“Számomra természetesen különleges lesz a két dániai mérkőzés, jó lesz a Fradival a saját országomba utazni, de szerintem számos élvezetes összecsapás vár ránk” – közölte.

Szilágyi Zoltán, a DVSC vezetőedzője rávilágított, hogy azonos csoportba kerültek az előző idény három elődöntősével, de örül, hogy ilyen erős csapatokat hoznak el Debrecenbe.

“Azt tudom mondani, mint két évvel ezelőtt: szeretnénk továbbjutni, de ez nem elvárás. Próbálunk minél több pontot szerezni, s bízom benne, hogy a csapat rengeteget fejlődik majd az elitligában” – magyarázta.

A csoportbeosztás:

A csoport:

Győri Audi ETO KC, DVSC Schaeffler, Metz HB (francia), Team Esbjerg (dán), Gloria Bistrita-Nasaud (román), Borussia Dortmund (német), Storhamar HE (norvég), Buducnost Podgorica (montenegrói)

B csoport:

FTC-Rail Cargo Hungaria, Odense HB (dán), CSM Bucuresti (román), HB Ludwigsburg (német), Brest Bretagne (francia), Krim Mercator Ljubljana (szlovén), Podravka Koprivnica (horvát), Ikast HB (dán)