Hat fordulóval a vége előtt az NB I-ben még nem dőltek el a lényegi kérdések, így a kieső pozícióban tanyázó DVSC számára a Zalaegerszeg elleni összecsapás, túl azon, hogy mindkét fél számára kellő fontossággal bírt, egy újabb lehetőséget jelentett arra, hogy a biztonságot jelentő vonal fölé kerüljön.
Nos, nem árulok el nagy titkot: ez végül sikerült, de annak mikéntje, illetve a kilencvenpár perc történései jó ideig beszédtémát fognak szolgáltatni a drukkereknek – ebben egészen biztos vagyok.
Piros-fehérek mindenhol
Az időjárásra nem lehetett panasz: csodálatos, napsütéses időben szálltam le, jó pár szurkolótársammal együtt, a villamosról, és kifejezetten jó hangulat uralkodott a stadionhoz vezető úton. Gyakorlatilag piros-fehér szimpatizánsok szállták meg a Nagyerdei Stadiont és a Víztorony környékét – amerre csak a szem ellátott, Loki-sálas vagy mezes embereket lehetett látni, ami nagyon jó érzés volt.
Érezni lehetett, hogy a szombati, meglehetősen fura időpont ellenére is szép számú nézőközönség látogatott ki a Nagyerdőre, amit jól jelzett, hogy kis híján hatezren csekkoltak be a forgókapuknál. Erről tanúskodott a kivetítőn közölt, 5712 fős nézőszám is. A vendégek – a nagy fogadkozások ellenére – mindössze körülbelül harmincan képviseltették magukat, így nem meglepő módon túlerőben volt a hazai szurkolótábor, akik kezdettől fogva nagy elánnal vetették bele magukat a szurkolásba.
Félórányi őrület
Kezdés előtt arról értesültem, hogy a kapunkat a 36 éves, többszörös válogatott japán kapus, Suicsi Gonda fogja védeni, akinek teljesítményét és bemutatkozását nagyon vártam. A mérkőzést egy számomra teljesen ismeretlennek tűnő játékvezető, Zierkelbach Péter vezette. Róla annyit lehetett tudni, hogy hat-hat évet húzott le a harmad- és másodosztályban, majd felkerült az élvonalba. A pécsi illetőségű bíró aztán alaposan „bemutatkozott” a hajdúsági szurkolóknak – fogalmazzunk úgy, hogy néhány hajmeresztő ítéletével nem lopta be magát a helyiek szívébe. Előtte azonban még a Lokomotív és a Zalaegerszeg is tett arról, hogy az első félidőben legyen miről beszélni.
Már az 5. percben Youga laza tekerésébe remekül tette bele a fejét a gólkirályi címért hajtó Bárány Donát, és előrevetődve pazarul fejelt Gundel-Takács hálójába – 1–0. Erre mondják: remek kezdés! A folytatás azonban már nem sikerült hasonlóan. A hétszeres bajnok nem tudta rárúgni a második gólt az előnyére, így a 24. percben – mondhatni a semmiből – egyenlített a ZTE Mim fejesével, akiről alaposan lemaradt Szécsi. 1–1.
A hibázót viszonylag gyorsan lecserélték, és a Loki felállást váltott. A 30. perc környékén aztán egy kapufáról kipattanó labdából Krajcsovics révén újra betalált a vendégcsapat, ezzel nagyon kényelmes helyzetet teremtettek maguknak Márton Gábor tanítványai. 1–2.
Ehhez mindössze elő kellett húzniuk a szokásos játéktördelést és az alattomos, sunyi szabálytalanságok kártyáját, amelyeket többször is kijátszottak. A legtöbb esetben a játékvezető érthetetlen módon néma maradt – csak Csonka kapott sárgát az első félidőben.
A szünetben a legtöbben sörbe fojtották a bánatukat – én sem voltam kivétel –, és viccből amolyan meccsfordító csapoltnak neveztem el a megvásárolt frissítőmet. Ekkor még nem is sejtettem, mennyire jó volt a megérzésem.
Gyors egyenlítés és csontzene
A legtöbben bizakodtak a győzelemben, hiszen más esetben igencsak meleg lett volna a pite a hátralévő fordulókra nézve. Ennek megfelelően már az 52. percben gyorsan egalizált a Loki. Castegren beadása után Maurides fejjel remekül készítette le a labdát Szűcsnek, aki mindenkit megelőzve a hálóba helyezett. 2–2.
Felrobbant a stadion, megélénkült a lelátó, és újra reménykedni kezdtek a hazai nézők. A Loki érezhetően egy másik sebességi fokozatba kapcsolt, amit a vendégek nagyon nehezen tudtak lereagálni. A legtöbb esetben már túlságosan is durván léptek oda, ám a bíró valamiért továbbra sem akart sárga lapot mutatni – sőt, szinte csak a DVSC-játékosokat figyelmeztette. A ZTE egyetlen sárgáját is csak időhúzásért kapta a kapusuk.
Hiába a hazai erőfeszítések, a zalai retesz nem akart kinyílni – sőt, a 80. percben egy kósza ellentámadásból Croizet zseniális átlépős csele után Ipalibo helyezett a kapuba, újra előnyhöz juttatva a ZTE-t. 2–3.
Őrült végjáték – és jött Domingues
A Loki azonban nem adta fel, és megmutatta a karakterét. A végén beállt Dzsudzsák is bebizonyította, hogy „jó az öreg a háznál”. A 84. percben a korábbi válogatott szélső beadása után a lecsorgó labdát Szuhodovszki tette tovább az ötvenedik DVSC-mérkőzését játszó Domingues elé, aki higgadtan a bal alsóba lőtt. 3–3.
A slusszpoén jöhetett volna a 94. percben is: Dzsudzsák lövése Ipalibo rossz felszabadítása után a kapufán csattant. Két perccel később viszont Youga hatalmas bedobása után ismét hibázott a ZTE-védelem, Domingues pedig köszönte szépen, és nyolc méterről – a kapufát is érintve – bevágta. 4–3.
Ezúttal Fortuna valóban a Lokomotívra mosolygott, és a sors is visszaadott valamit a piros-fehéreknek ebből az eddig nem túl szerencsés szezonból.
Lefújás után: megkönnyebbülés és habos levezetés
A lefújás után hatalmas kő esett le mindenki szívéről, és önfeledt ünneplés vette kezdetét. A jó időben kedvem támadt még egy habos vizet legurítani, és közben emésztgettem a látottakat.
Ezzel a nem mindennapi húsvéti feltámadással a csapat ismét ellépett a kieső helyről, és jelenleg a 9. helyet foglalja el a tabellán. Ha a Nyíregyháza kikap vasárnap idegenben a Ferencvárostól, akkor némileg kényelmesebb helyzetből várhatja a DVSC a jövő heti, pénteki kiesési rangadót – éppen Nyíregyházán.
Az a meccs pedig nagy valószínűséggel tényleg az élvonalbeli tagságról fog dönteni.
– Faragó László –
