Az ősi rivális Szparit, vagyis a szomszédvár Nyíregyháza csapatát fogadja a Loki szombaton 12:45-től a Nagyerdei Stadionban.
A kiesés ellen harcoló DVSC és a középmezőnyben tanyázó vendégek találkozója minden bizonnyal remek hangulatban telik majd, a Szpari honlapján ugyanis közölték, az összes vendégjegy elkelt.
A tervek szerint a mérkőzés napján vonattal utaznak szurkolóink Debrecenbe a 9 óra 37-es járattal. Találkozó Nyíregyháza vasútállomásán, 9 órakor. Arra kérnek mindenkit, hogy aki velük tart, időben érkezzen, és lehetőleg előre vásárolja meg jegyét. Klubunk felvette a kapcsolatot a MÁV-val, és sikerült elérni, hogy plusz kocsikat csatoljanak a szerelvényhez. Apafán fog a vonat megállni, és visszafelé is ott szállhatnak fel szurkolóink. Onnan busszal hozzák-viszik a drukkereket, akik délután a 15:38-as járattal jöhetnek vissza. Mindkét vonaton plusz 6 kocsi – az utolsó hat – lesz majd számukra fenntartva
– írták.
Van is miért visszavágni, a Szpari ugyanis ősszel alaposan megtréfálta a Lokit:
Nyíregyháza-Debrecen: 3-2. A Szpari nyerte a keleti rangadót
Hurka, kolbász, töpörtyű
A belépők elérhetők online, a nagyerdeistadion.hu-n, illetve a DVSC Shopban is (nyitva hétköznap 15 és 18 óra, szombaton 10 és 15 óra között, vasárnap 10 órától). Ezúttal is lesz a mérkőzést felvezető Matchday Festival, az alkalomhoz illően ezúttal egészen különleges: jön a Disznó Tornyos!
Február 2-án reggel 8 órától a Nagyerdei Víztoronyban lesz hurka, kolbász, töpörtyű, DJ, buli, forralt bor és sörakciók subsoccer és sörpong, meg minden, ami kell! Ne csak a hurka legyen forró, hanem a hangulat is!
A stadion 11.15 órakor nyit, a kapunyitástól az A5, B1, B2 szektoroknál fan zone-t alakítunk ki a drukkerek részére, különböző játékokkal, amiket a mérkőzés végéig lehet használni (célkapu, combi sport aréna, subsoccer). A félidőben lesz pólóágyúzás, a VIP-ben pedig az összecsapás előtt és a szünetben is élő beszélgetést hallhatnak klubunk egyik kiváló korábbi játékosával, Tisza Tiborral – írja a dvsc.hu.
Fontos tudni, hogy a rendőrség forgalomkorlátozást rendelt el: vasárnap 7 órától előreláthatólag 16 óráig a Nagyerdei körúton, a Pallagi út kereszteződésétől az Ady Endre út kereszteződéséig megállni és várakozni tilos. 10 órától előreláthatólag 16 óráig a Nagyerdei körúton a Pallagi út kereszteződésétől az Ady Endre út kereszteződéséig minden jármű, illetve gyalogos forgalom tilos. A lezárt területre
csak a külön engedéllyel rendelkező, illetve a vendégszurkolói gépjárművek hajthatnak be.
A DKV járatain továbbra is ingyen lehet utazni az érvényes meccsjeggyel és bérlettel rendelkezőknek, a kezdést megelőző és a mérkőzés befejezését követő 3 órában (vasárnap 9.45 órától 17.45-ig). A buszos céljáratok erre a mérkőzésre nem közlekednek.
Vajon sikerült minden posztra megfelelő játékost igazolni?