Loki ultrák vedd le a mezt

DVSC: következménye lett a rossz szereplésnek, szankciókat vezetett be a klub

Sport

Szankciókról és a klub jövőbeli működéséről is döntéseket hoztak a labdarúgó OTP Bank Ligában utolsó előtti helyen álló Debreceni VSC vezetői a többségi tulajdonos képviselőivel közösen.

A dvsc.hu-n olvasható hétfői közlemény szerint az elmúlt hetek eredménytelensége, valamint az utolsó, vállalhatatlan mérkőzés” – a Paks szombaton 5-0-ra nyert a Nagyerdei Stadionban – után értékelték a helyzetet az illetékesek.

“A klub a játékosok és az edzők előre meghatározott, bizonyos célok elérése esetén járó keretéből egy konkrét összeget visszatart, amihez csak akkor juthatnak hozzá, ha a szombati bajnokin legyőzik idegenben a Székesfehérvárt, valamint utána sikerrel veszik a mezőkövesdi kupamérkőzés jelentette akadályt is. Amennyiben ez nem következik be, az összeget jótékonysági célokra ajánlják fel”

– áll a közleményben.

Interjú közben üvöltötte le Dzsudzsák Balázs a DVSC kapusát

Az edzői stáb munkáját a fehérvári bajnoki és a mezőkövesdi kupameccs után, összességében értékeli majd a klubvezetés, de jelezték, hogy a szakemberek felé is komoly elvárásokat fogalmaztak meg, amelyek összhangban vannak a játékosok irányába támasztott követelményekkel.

“Ugyanakkor a szakmai stáb szabad kezet kapott abban, hogy ha bármilyen szakmai vagy egyéb okból kifolyólag szankciót alkalmazna, azt a vezetők támogatni fogják” – tették hozzá.

Mindezek mellett a vezetőség úgy döntött, hogy a DVSC szervezeti struktúráját is átalakítja, és hétfőtől a sportigazgatói feladatokat “más konstrukcióban” látják el. Jelezték, hogy ennek megfelelően Hayk Hovakimyan a továbbiakban nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatóként dolgozik tovább Debrecenben.

A sorozatban négy vereségnél járó DVSC az OTP Bank Liga mostani idényében kilenc bajnoki meccsből csak kettőt nyert meg, s egy döntetlen mellett hatot elveszített, így csupán hét pontja van.