Gledura Benjamin sakkozó

Sakkolimpia: felemás magyar szereplés pénteken

Sport

Gledura Benjamin nagyszerű győzelmével harmadik fordulós mérkőzését is megnyerte a legjobb magyar férfi csapat a budapesti sakkolimpián, az első számú hazai női együttes viszont pénteken vereséget szenvedett.

Az első két kör könnyed sikerei után mindkét kvartettre az eddigieknél jóval nehezebb feladat várt, például a férfiaknál mind a négy asztalon kizárólag nagymesterek ültek. Ennek ellenére ha nehezen is, de a magyar csapat nagy küzdelemben a papírformát érvényesítve 2,5-1,5-re felülmúlta Ausztria legjobbjait. A nőknél ugyanakkor az esélytelenebb Üzbegisztán 2,5-1,5-re legyőzte a hazai négyest.

A férfiaknál Gledura Benjamin a negyedik táblán világossal aratott sikere hozta meg a győzelmet. A magyarok legfiatalabb játékosa könyörtelenül kihasználta osztrák ellenfele 19. lépésben elkövetett hibáját, majd tisztáldozattal gyönyörű matthálót alakított ki.

Másik három társa közül a szintén világossal játszó Lékó Péter nem tudott fölényt kialakítani, így hamar remiben állapodott meg vetélytársával.

A maradék két asztalon viszont hatalmas harc bontakozott ki.

A Lékóhoz hasonlóan nagy visszatérő Rapport Richárd a középjátékban – az elemző programok szerint – többször is rosszul lépett, de ellenfele nem találta meg a győztes húzásokat, így az f oszlopon a hetedik sorig előretolt sötét gyaloggal Rapport kiegyenlítette az állást, majd a hosszú, kétbástyás végjátékban maradt a pontosztozkodás.

Az orosz születésű Szjugirov Szanan is igencsak bonyolult partit játszott, a végjátékra ellenfelének két bástyája, neki egy-egy bástya és futó mellett két gyalogja maradt. Az egyenlő állást végül egyik fél sem tudta maga felé billenteni, így a 25 éves Gledura pazar győzelme jelentette a mérleg nyelvét.

Az esélyes csapatok közül a második kiemelt India éppen a magyarok B csapatával csapott össze. Összességében meglepetést nem sikerült okozni, de például Papp Gábor világossal fél pontot szerzett a világranglistán 24. Vidit Gujrathi ellen. A többi favorit közül az Egyesült Államok 3,5-0,5-re múlta felül Bulgáriát, Kína 3-1-re nyert Szlovénia ellen, míg a címvédő Üzbegisztán 3,5-0,5-re győzte le Horvátországot.

A nőknél az alig 17 évesen már éltáblás Gaál Zsóka világossal egyértelműen irányította a partiját, pozicionális fölényben volt, de pontatlanságokkal kiegyenlítődött az állás, majd a 33. lépésben vereséget eredményező lépést választott.

A harmadik táblán Terbe Julianna ugyancsak világossal a 25. lépésben szintén nagyot hibázva maradt alul. Sötéttel Papp Petra nem bírt a negyedik táblán üzbég ellenfelével, így a már biztos vereséget az a Hoang Thanh Trang kozmetikázta, aki ugyan nem jött ki jól a megnyitásból, mégis fokozatosan átvette az irányítását, majd nyomásgyakorlásával hibára késztette vetélytársát.

A nőknél a két nagy favorit közül Georgia meglepetésre 2-2-es döntetlent játszott Romániával, India pedig három pontot gyűjtve verte Svájcot, míg a címvédő Ukrajna Izraelt múlt felül.

A magyar női B csapat szintén kikapott 3-1-re az esélyesebb, 11. helyen kiemelt Örményországtól. Az U25-ös együttesek viszont a csütörtöki vereségek eredményeként ezúttal ismét könnyebb ellenfeleket kaptak: a férfiak Szudánt, a nők Botswanát verték 3,5-0,5-re. Jelenleg a férfi A csapat maximális hat ponttal áll, a másik öt válogatott néggyel.

A 45. sakkolimpia szombaton 15 órától a negyedik fordulóval folytatódik. A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal jövő vasárnap zárul, az egyetlen szabadnap jövő kedden lesz.

Eredmények, 3. forduló:

férfiak:

Ausztria-MAGYARORSZÁG 1,5-2,5

Valentin Dragnev (2556)-RAPPORT Richárd (2715) döntetlen

LÉKÓ Péter (2666)-Markus Ragger (2601) döntetlen

Dominik Horváth (2559)-Szjugirov SZANAN (2644) döntetlen

GLEDURA Benjamin (2628)-Felix Blohberger (2520) 1-0

India-MAGYARORSZÁG B 3,5-0,5

MAGYARORSZÁG U25-Szudán 3,5-0,5

nők:

MAGYARORSZÁG-Üzbegisztán 1,5-2,5

GAÁL Zsóka (2385)-Afruza Hamdamova (2313) 0-1

Nilufar Jakubajeva (2248)-HOANG Thanh Trang (2351) 0-1

TERBE Julianna (2245)-Umida Omonova (2032) 0-1

Marjona Malikova (2083)-PAPP Petra (2259) döntetlen

MAGYARORSZÁG B-Örményország 1-3

MAGYARORSZÁG U25-Botswana 3,5-0,5