A miskolci buszokat még sikerült elintézniük a fradistáknak, Belgiumban viszont őket páholták el a rivális szurkolók

Sport

Botrányosan viselkedtek a Fradi szurkolói Miskolcon, a DVTK-Ferencváros (1-2) NB I-es mérkőzés előtt – számolt be a minap.hu.

A Ferencváros kilenc autóbuszt bérelt a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.-től, hogy a különvonattal érkező szurkolókat a pályaudvarról a Diósgyőr stadionjáig el tudják szállítani. Azonban, amit a szurkolók műveltek a buszokon, egyszerűen botrányos, ugyanis több jármű ablakát is betörték, ezzel milliós nagyságrendű károkat okozva a városnak.

“A rendőrség is külön kérte társaságunkat, hogy a szurkolókat a menetrend szerinti közlekedéstől teljesen elkülönítve, különjáratokon szállítsuk el a stadionba, de természetesen ennyi fradista felengedése a normál menetrend szerinti járatokra nagy kockázatot jelentett volna”

– nyilatkozta Juhász János, az MVK villamosközlekedési igazgatója, hozzátéve, hogy gyakorlatilag mind a kilenc busz teljesen megtelt.

Genkben emberükre akadtak

A Fradi csütörtökön a belga Genkkel játszik Konferencia-liga csoportmeccset, balhéből ott sem volt hiány – szúrta ki az nb1.hu a Fradimob híradásában.

A rövid Facebook-poszt szerint a verekedést a holland Fortune Sittard szurkolóival kiegészülve másfélszeres fölényben lévő hazaiak nyerték:

Genk: Ferencváros 22 vs Genk+Sittard 35. Win: Genk+Sittard. Tisztelet mindkét oldalnak!

– olvasható a bejegyzésben.