Dzsudzsák Balázs 10

Eldőlt Dzsudzsák sorsa a DVSC-nél

Sport

Dzsudzsák Balázs egy évvel meghosszabbította szerződését a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő és a Konferencia-liga selejtezőjében induló Debreceni VSC-vel.

Dzsudzsák 2004 és 2008 között, illetve három évvel ezelőtti visszatérése óta összesen 148 mérkőzést játszott és 54 gólt szerzett debreceni színekben. A DVSC honlapja szerint a csapatkapitány megállapodása jövő nyárig szól.

Dzsudzsák 109 alkalommal lépett pályára a magyar válogatottban, ezzel csúcstartó a nemzeti együttesben.

Most is a lehető legnagyobb örömmel írtam alá az új szerződést. Egy nagyon jó szezonon vagyunk túl, sikerült odaérnünk a dobogóra, így készülhetünk a Konferencia Liga-selejtezőre. A bajnokság végére nézőcsúcsokat döntöttünk, aminek külön örülök. Az pedig fantasztikus volt, hogy az utolsó meccsen 15 ezren ünnepeltünk együtt. Izgatottan vágok neki a következő szezonnak is. Végre sikeres a csapat és a szurkolók is várják a hétvégi meccseket. Nagyszerű futballt játszunk és az edzői stáb is remek, ami még élvezetesebbé teszi számomra, hogy nekivágjak egy újabb szezonnak. Olyan közegben vagyok, ahol az öltöző és a stáb is arra ösztönöz, hogy még motiváltabb legyek. Nagyon büszke vagyok, hogy a DVSC csapatkapitánya lehetek, és remélem, a vezetésemmel ebben az évben is fejlődünk és előrébb tudunk lépni, mert ez Debrecen!

nyilatkozta a klub honlapjának Dzsudzsák, aki a következő szezonban is a megtisztelő 10-es mezben fog játszani.