Srdjan Blagojevic DVSC

Pályán a Loki. Az új vezetőedző azt ígéri, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy boldoggá tegyék a szurkolókat

Sport

Szombaton 17 órától a Budapest Honvéd FC csapatát fogadja a DVSC a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójában.

Ezzel a mérkőzéssel debütál az új debreceni vezetőedző, Srdjan Blagojevic, aki a klub honlapjának azt nyilatkozta, megtiszteltetés számára, hogy itt lehet, a csapatot pedig dicséret illeti, mert nagyon jól teljesített az elmúlt napokban.

Megígérhetem, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy boldoggá tegyük a szurkolókat és megnyerjük a mérkőzést. Az elmúlt kilenc napban leginkább arra törekedtem, hogy megismerjem a csapatot, a játékosokat, és ezt nagyon rövid idő alatt sikerült is elérni. Edzőként persze mindig többet akarunk: plusz egy edzést, plusz egy játékost, plusz egy gyakorlatot, soha semmi sem elég, de ez része a munkánknak, amihez tudni kell alkalmazkodni. Kimegyünk a pályára, játszani fogunk, és megpróbálunk győzni. A legfontosabb, hogy mindenki a maximumra törekedjen, a játékosok bízzanak egymásban és az edzőben, az eredményt pedig majd meglátjuk

fogalmazott a DVSC vezetőedzője, Srdjan Blagojevic.

Domináló és agresszív csapatot építene a Lokiból az új vezetőedző, Srdjan Blagojevic