Magyar - olasz

Magyar-olasz – Vereség az Európa-bajnoktól, csoportmásodikként zártunk

Európa Ország Sport

A magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Arénában 2-0-s vereséget szenvedett az Európa-bajnok olasz csapattól a Nemzetek Ligája hatodik, zárófordulójában, így az A divízió 3. csoportjának második helyén zárta a sorozatot.

A vendégek hatalmas védelmi hibát kihasználva Giacomo Raspadori révén szereztek vezetést a 27. percben, majd második félidő elején Federico Dimarco állította be a végeredményt. Az olaszok sikerükkel megelőzték a tabella élén a magyarokat, ezáltal kijutottak a sorozat jövő júniusi, négyes döntőjére.

A válogatottságot lemondó csapatkapitánynak, Szalai Ádámnak ez volt az utolsó, 86. meccse a címeres mezben, amivel megelőzte Puskás Ferencet, az Aranycsapat legendás kapitányát, egyúttal utolérte az örökrangsor hetedik helyén Grosics Gyulát, az Aranycsapat kapusát.

Szalai Ádám és Ádám Martin
Szalai Ádám le, Ádám Martin be. Fotók: MTI/Kovács Tamás

A magyar válogatott legközelebb november 17-én Luxemburgban, majd három nappal később hazai pályán Görögországgal játszik barátságos mérkőzést.

Magyarország-Olaszország 0-2 (0-1)
Puskás Aréna, 67 ezer néző, v.: Benoît Bastien (francia), gólszerzők: Raspadori (27.), Dimarco (52.) sárga lap: Szalai Á. (45.), illetve Acerbi (34.)

Magyarország:
Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy (Styles, a szünetben), Schäfer, Kerkez (Gazdag, 57.) – Szoboszlai (Kleinheisler, 85.), Nego (Bolla, 75.) – Szalai Á. (Ádám, 75.)

Olaszország:
Donnarumma – Acerbi (Bastoni, a szünetben), Bonucci, Tolói – Di Lorenzo (Mazzocchi, 90.), Barella, Jorginho (Pobega, 72.), Cristante, Dimarco – Raspadori (Scamacca, 72.), Gnonto (Gabbiadini, 65.).

– Itt születtem, s itt halok, mindörökké magyarok – ezzel a felirattal fogadta a magyar szurkolótábor a kedvenceit. A mérkőzés felvezetéseként a búcsúzó csapatkapitányt, Szalai Ádámot nemcsak a közönség köszöntötte kitörő üdvrivalgással, hanem a kivetítőn is legendás góljait mutatták, miközben a nevétől zengett a telt házas Puskás Aréna. Az FC Basel csatára a Himnusz alatt láthatóan elsírta magát a meghatottságtól, míg az olasz himnusz alatt a közönség ütemes tapssal tett gesztust a szövetségi kapitány, Marco Rossi felé.

A lefújást követően a vereség ellenére ugyanolyan elánnal ünnepelte a magyar csapatot a szurkolósereg, mint a meccs közben, illetve többször skandálta Szalai Ádám nevét, majd a szokásoknak megfelelően a játékosok és drukkerek együtt elénekelték a Himnuszt. Ezt követően a válogatottól visszavonuló játékos a szurkolók elé vonult, az előénekesnek kidobta a mezét, majd az ő mikrofonjába beszélve mondott köszönetet a rajongóknak, akik egy üzenetet feszítettek ki: “Köszönünk mindent Ádám, ma mi fizetjük a pálinkát!” – utalva arra, hogy a 2016-os Eb-kijutást követő ünnepségen a futballista meghívta az ott lévő szurkolókat egy-egy pálinkára.