Liu Shaoang

A Liu fivérek követik Kínába szeretett edzőjüket

Sport

Az olimpiai bajnok Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor követve a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatottól távozó kínai edzőjüket, Csang Csing Linát, Kínában készül az új idényre.

“Tizenöt év közös munka, sok kihívás, sok nehézség, de még több felejthetetlen pillanat és siker. Lina a sport mellett az életre is nevelt minket, amiért a legnagyobb szeretettel és feltétel nélküli bizalommal állunk hozzá. Az eddig közösen felépített utat szeretnénk folytatni, ezért úgy döntöttünk, az idei felkészülést is együtt kezdjük el”

– írták három nyelven – a magyar mellett angolul és kínaiul – a Liu fivérek közösségi oldalukon.

A magyar szövetség (MOKSZ) közösségi oldalának ugyancsak hétfői beszámolójából az is kiderült, hogy a két világklasszis sportoló nem egyedül utazik Kínába, velük tart a dél-koreai szakember, Dzse Szu Csun is.

A MOKSZ egy hónapja közölte, hogy Csang Csing Lina, aki 2012 nyarán érkezett Magyarországra, távozik a vezetőedzői posztról és hazautazik Kínába, a válogatottnál pedig Bánhidi Ákos veszi át a helyét.

Az ázsiai szakember vezetésével a férfi váltó megszerezte Magyarország első téli olimpiai aranyát a 2018-as, phjongcshangi játékokon, majd idén Pekingben Liu Shaoang írt történelmet az első egyéni ötkarikás diadallal (500 méter).

Írisz Ingatlanok

Debrecen, Rákóczi utca

63 m2-es lakás kiadó
300 000 Ft

Debrecen, Diószegi útca

8 546 m2-es ipari ingatlan eladó
128 190 000 Ft

Debrecen, Diószegi útca - Ipari terület eladó a József Attila telepen

6 799 m2-es ipari ingatlan eladó
101 985 000 Ft

Debrecen, Diószegi út - Ipari telephely telek eladó

18 072 m2-es ipari ingatlan eladó
271 000 000 Ft