Loki-szurkolók, DVSC-ultrák

A szezonban eddig 6,65 millióra büntették a Lokit szurkolói rigmusok és pirotechnika miatt, szektorokat is be kell zárni

Sport

Az Újpest elleni hazai és a Paks elleni idegenbeli bajnoki mérkőzések után ismét megbüntette a DVSC-t az MLSZ – számolt be a klub.

A bírság ezúttal 2 millió forintra rúg, indoka pedig a szokásos: obszcén szurkolói rigmusok és pirotechnikai eszközök használata. A határozat jogerőre emelkedése után pedig az MLSZ a csapat soron következő hazai mérkőzésén elrendelte a Nagyerdei Stadion B4, B5, B6, B7 és B8 szektorainak bezárását.

Súlyos pénzbüntetést kapott a Loki a szurkolók miatt, fellebbezést fontolgat a klub

A klub – amellett, hogy fontolja a fellebbezés lehetőségét – megjegyzi, az idényben a DVSC már augusztusban is kapott egy 2 millió forintos büntetést, illetve novemberben egy 300 ezer forintos bírságot, majd az FTC elleni meccs kapcsán újabb 2 milliót kell fizetni, ezt követte még egy 350 ezer forintos bírság. A kiszabott büntetések összege a mostani határozatot is figyelembe véve összességében – csak ebben a szezonban – 6,65 millió forintra rúg.