Futsal NB I: a Berettyóújfalu könnyedén verte a sereghajtót

Sport

Az MVFC Berettyóújfalu az NB I 7. fordulójában az újonc Kistarcsa csapatát látta vendégül a Pálfi István Rendezvénycsarnokban. A hazaiaknak szüksége volt mindhárom pontra, hiszen az előző mérkőzésen 2-2-re végeztek a DEAC ellen, míg a listavezető Haladás eddig egyetlen vereséget szenvedett el, így a szombathelyiek kezdenek tetemesebb előnyt kiépíteni.

A Berettyóújfalu esélyeshez méltó módon kezdte a találkozót, a vendég Kistarcsa nem sokáig bírta a nyomást, már a második percben hátrányba kerültek. Takács Zoltán volt eredményes, aki egy perccel később megduplázta csapata és saját góljai számát. Erre a találatra már jött a Kistarcsa válasza is, sikerült a szépítés. Sokáig azonban nem örülhettek a góljuknak, mert a hazaiak három perc alatt hármat vágtak. A hatodik percben Kártik Zsombor, a hetedikben Szabó Péter és a nyolcadikban ismét Kártik lőtt a kapuba. Az első félidő még egy vendég találatot hozott, így 5-2-vel mentek szünetre a csapatok.

A második játékrészben sem lazítottak a piros mezesek, a 34. percben Szatmári Ákos vette be a kaput. Kártik pedig a 40. percben megszerezte a mesterhármasát. Ugyan ebben a percben még Sipos Robin is betalált, kialakítva a 9-2-s végeredményt.

 

Helyszín: Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok

NB I 7. forduló: MVFC Berettyóújfalu – Kistarcsa 9-2 (5-2)

Gólok: Takács Z. 2’,3’, Kártik Zs. 6’,8’,40’, Szabó P. 7’, Szatmári Á. 34’, Sipos R. 40’

 

Ezzel a győzelmével 13 pontja van a Berettyóújfalunak, csakúgy, mint a Kecskemétnek, a Veszprémnek és a DEAC-nak. Igaz a piros mezesek egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint az említett csapatok. Jövőhét hétfőn lesz lehetőség közeledni a Haladáshoz, hiszen a szombathelyiek látogatnak a Pálfi István Rendezvénycsarnokba.