Új szerepkörben a DEAC csapatkapitánya

Sport

Spitzmüller István edzőként is segíti a szakmai stáb munkáját a következő szezontól – írja a klub, honlapján.
A negyedik idényét kezdi a Debreceni Egyetem labdarúgócsapatánál Spitzmüller István, aki a napokban hosszabbította meg szerződését. A csapatkapitány a következő szezont új szerepkörben kezdi, ugyanis pályaedzőként is segíti Sándor Tamás és Györky Gábor munkáját.

Most annyiban lesz más a helyzetem, hogy az edzőkkel többet egyeztetek a csapattal, a játékosokkal, vagy éppen taktikával kapcsolatban – tudtuk meg Spitzmüller Istvántól. – Maradok az együttes tagja, viszont hamarabb megyek ki, hogy felrakjuk a pályát és bármi kérdés felmerül, azokat megbeszéljük az edzői öltözőben. Amint elkezdődik a foglalkozás, már kevesebb szerepem lesz edzőként, hiszen ugyanúgy elvégzem a feladatokat, mint a társaim.”

Spitzmüller Istvánt megkérdezték, hosszabb távú céljai között szerepel-e, hogy edzőként dolgozzon a labdarúgásban.

Gyerekeknél próbálkoztam már ezzel, de ott nem éreztem magam komfortosan, viszont a felnőttközegben jobban el tudom magam képzelni, ezért amikor a vezetőség felajánlotta ezt a lehetőséget, úgy döntöttem, belevágok. Jelenleg C licenccel rendelkezem, próbálok a következő A+B-s képzésre jelentkezni, ennek elvégzése után már elég jó lehetőségek lennének” – fogalmazott a csapatkapitány.

A vezetőség folyamatosan azon dolgozik, hogy minél jobb kerettel vágjon neki a csapat a szezonnak. Sorra jelenti be a klub az új igazolásokat, ám a 35 éves játékos-edző még óvatosan fogalmaz az esélyeket illetően.

Lehetőségeinkhez képest minél jobban szeretnénk megerősíteni a keretet, úgy látom, hogy elég jó irányba haladunk, de nagy szavakat nem szeretnék még használni. Nagyon sok mindenen múlik, például mennyire működünk csapatként, az ellenfelek hogy tudnak összeállni stb. Először legyünk ott a mezőny első felében, gyűjtsünk minél több pontot a téli szünetig, és ha minden jól alakul, lehet merészebb terveket szövögetni” – hangsúlyozta Spitzmüller István.

Fotó: Deac.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük