Debreceni újonc is szerepel a női kézilabda-válogatott bő keretében

Sport

Az újonc Bordás Réka is szerepel az idén nyárra halasztott tokiói olimpiára készülő magyar női kézilabda-válogatott kedden kihirdetett, 19 fős bő keretében.

A Debrecen 23 éves beállója eddig még nem lépett pályára a felnőtt válogatottban. Rajta kívül ismét a két Petra – Tóvizi és Vámos – került be a legjobbak közé a DVSC-ből.

A magyar szövetség (MKSZ) keddi sajtóközleménye szerint a csapat június 21-én Balatonbogláron kezdi meg a felkészülést, majd 28-án Székelyudvarhelyen folytatja a munkát, július 4-től pedig Siófokon dolgozik tovább.

A válogatott július 6-án Montenegró, július 9-én és 12-én pedig Brazília ellen játszik felkészülési találkozót. A csapat július 16-án utazik ki Tokióba, ahol Norvégiával találkozik edzőmeccsen. Az első olimpiai csoportmérkőzésre július 25-én kerül sor Franciaország ellen.
Elek Gábor szövetségi kapitány elmondta, mivel az olimpiára csupán 14 játékos, valamint egy tartalék nevezhető, a védekező- és a támadóspecialista kézilabdázókkal még jobban korlátozná a lehetőségeket.

“Nagyon sajnálom, hogy emiatt Csiszár-Szekeres Klára kimaradt a keretből, de úgy érzem, egy kisgyermekes anyukával nem tehettük volna meg, hogy végigcsinálja a felkészülést, majd itthon marad. Ezt természetesen megbeszéltem az érintettel is a kerethirdetést megelőzően” – mondta Elek Gábor.

A magyar női válogatott bő olimpiai kerete:
kapusok:
Bíró Blanka (Ferencváros), Janurik Kinga (Ferencváros), Szikora Melinda (Siófok)
jobbszélsők:
Kovács Anett (Ferencváros), Lukács Viktória (Győr)
jobbátlövők:
Kiss Nikoletta (Siófok), Klujber Katrin (Ferencváros), Tomori Zsuzsanna (Siófok)
irányítók:
Kovacsics Anikó (Ferencváros), Szucsánszki Zita (Ferencváros), Vámos Petra (Debrecen)
beállók:
Bordás Réka (Debrecen), Helembai Fanny (Vác), Kisfaludy Anett (Ferencváros), Tóvizi Petra (Debrecen)
balátlövők:
Háfra Noémi (Ferencváros), Szöllősi-Zácsik Szandra (MTK)
balszélsők:
Márton Gréta (Ferencváros), Schatzl Nadine (Ferencváros)

Az olimpiai felkészülés menetrendje:
Június 21-26.: Balatonboglár, Nemzeti Kézilabda Akadémia
Június 28.-július 2.: Székelyudvarhely
Július 4-13.: Siófok
Július 16.: utazás Tokióba
Felkészülési mérkőzések, Siófok:
Július 6.: Magyarország-Montenegró 18.15
Július 9.: Magyarország-Brazília 18.30
Július 12.: Magyarország-Brazília 16.00

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük