Első helye megtartásáért küzd ma a Loki

Sport

A listavezető DVSC a mindössze három ponttal mögötte lévő Budaörs ideiglenes otthonába, a tatabányai Grosics Gyula Stadionba látogat ma, ahol az első hely megtartása a cél – adta hírül a DVSC.

Rendkívül nagy izgalom várható a Merkantil Bank Liga 20. fordulójában, ahol a DVSC mérkőzését is kiemelt érdeklődés övezi. Mint ismert, a Loki továbbra is vezeti a tabellát, de a szezon egyik meglepetéscsapatának számító Budaörs a második helyen áll, melynek hátránya csupán három pont.

Mindez azt jelenti, hogy egy idegenbeli győzelemmel ismét elléphetnénk a mezőnytől, a téli pihenőt biztosan az első helyen zárnánk és ez lélektanilag is nagy előnyt jelentene a Lokinak. Egy döntetlen esetén továbbra is megőriznénk előnyünket, de egy vereséggel a zöld-fekete alakulat a több győzelmének köszönhetően átvenné a vezetést.

A budaörsi gárda kiváló formában van, idén eddig 13 győzelmet aratott és 6 vereséget szenvedett, döntetlent pedig egyetlen alkalommal sem játszott.

A Pest megyei csapat az elmúlt játéknapon a Cívisvárosba, a DEAC együtteséhez látogatott, ahol egy fordulatos találkozón 3-2-es végeredménnyel bezsebelte a három pontot, előtte pedig a némileg tartalékos Haladáson 4-0-val gázolt át.

A második legtöbb gólt a Budaörs szerezte az idei bajnokságban, a legtöbbet pedig mi lőttük. A zöld-feketék legeredményesebb játékosa Halmai Ádám és Pethő Bence, akik egyaránt hétszer találtak az ellenfél hálójába.

Nálunk a tíz gólnál járó, a hét folyamán szerződést hosszabbító Bárány Donát az utóbbi két fordulóban sérülés miatt nem lépett pályára, de Kondás Elemér vezetőedző a hétvégén minden bizonnyal már számíthat rá.

Bárány Donát szerződést hosszabbított a DVSC-vel

A vasárnapi összecsapás a második egymás elleni bajnokija lesz a két gárdának. A DVSC és a Budaörs először augusztusban, a nyitófordulóban mérkőzött meg egymással, a Nagyerdei Stadionban egy végig kiélezett meccset láthatott a publikum, ugyanakkor számtalan gólszerzési lehetőség adódott együttesünk előtt.

Számunkra végül szerencsésen alakult az a mérkőzés, mivel Szatmári Csaba hajrában szerzett góljával 1-0-ra nyertünk. Egy újabb sikerrel megvívott találkozó tehát hatalmas jelentőséggel bírna a későbbiek szempontjából.

A vasárnap 19.30-kor kezdődő, zárt kapuk mögött zajló Budaörs-DVSC rangadót az M4 Sport+ élőben közvetíti.