Nem hozott meglepetést a birkózó ob

Sport

A favoritok begyűjtötték az aranyérmet a birkózók szombati országos bajnokságán, melyet a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia új arénájában, a KIMBA Sportcsarnokban rendeztek.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a viadalon – mely a koronavírus-járvány márciusi kezdete óta az első volt – 145-en indultak és különösen a kötöttfogásúak között volt sok hiányzó a válogatott erősségei közül. Ugyanakkor a tavalyi világbajnokság egyedüli magyar aranyérmese, Lőrincz Tamás szőnyegre lépett.

A tokiói olimpiára készülő háromszoros Eb-győztes ezúttal nem 77 kilóban szerepelt, hanem eggyel feljebb, 82-ben és a papírformának megfelelően simán végzett az első helyen.

Az ob-n a négy magyar tokiói kvótás közül Lőrincz Tamás mellett a szabadfogású, vb-harmadik Muszukajev Iszmail szerepelt és szerzett bajnoki címet 70 kilogrammban. Lőrincz Viktor és Sastin Marianna nem versenyzett.

A nap legkiélezettebb csatáit a kötöttfogásúak 87 és a szabadfogásúak 74 kilós versengései hozták. Előbbiben a junior Eb-második Losonczi Dávid 2-2-es eredménnyel, később szerzett ponttal győzte le a junior világ- és Európa-bajnok Takács Istvánt. Utóbbiban Vida Csaba késztette óriási meccsre az idei Eb-n ötödik, dagesztáni származású Kuramagomedov Muradot, aki 10-7-re nyerte végül a finálét.

A magyar bajnokok:
nők:
—-
50 kg: Gaál Henrietta (Vasas SC)
53 kg: Dénes Mercédesz (Érdi Spartacus)
55 kg: Rehor Orsolya (Ceglédi VSE)
57 kg: Barka Emese (Csepeli BC)
59 kg: Bognár Erika (Budapesti Honvéd SE)
62 kg: Szél Anna (Orosházi SBK)
65 kg: Szabados Noémi (FTC)
68 kg: Sleisz Gabriella (ESMTK)
72 kg: Szabó Franciska (Sziget SC)
76 kg: Magasházi Mercédesz (Kerámia SE Tófej)
kötöttfogás:
————
55 kg: Gazdag Krisztián (Pécsi EAC)
60 kg: Török Tamás (Ceglédi VSE)
63 kg: Kecskeméti Krisztián (Ceglédi VSE)
67 kg: Krasznai Máté (Csepeli BC)
72 kg: Fritsch Róbert (Csepeli BC)
77 kg: Losonczi Ottó (ESMTK)
82 kg: Lőrincz Tamás (Budapesti Honvéd SE)
87 kg: Losonczi Dávid (ESMTK)
97 kg: Szilvássy Erik (Csepeli BC)
130 kg: Majoros Ármin Mózes (ESMTK)
szabadfogás:
57 kg: Nyíri Milán (Csepeli BC)
61 kg: Gamzatgadzsi Halidov (ESMTK)
65 kg: Kiss Károly (Pécsi EAC)
70 kg: Muszukajev Iszmail (FTC)
74 kg: Kuramagomedov Murad (Tatabányai SC)
79 kg: Mester Milán (ESMTK)
86 kg: Nagy Mihály (Sziget SC)
92 kg: Veréb István (Haladás VSE)
97 kg: Juhász Balázs (Kecskeméti TE)
125 kg: Ligeti Dániel (Haladás VSE)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.